Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

bankóforintot a zsebibe tett, oszt meghagyta, hogy úgy temessék el,, mint a Geszten Jóska lányát. Hát ott temették el." Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy az anyakönyvi adatok szerint csak egy lánya volt és ami valószínű is, a mostoha életkörülmények között 1855. április 11-én, tizenhat éves korában mint koldus, sínlődezésben, azaz tüdőbajban meghalt. „Egyszer szántottam az apámmal, még kisgyerek voltam. Osztán a szekérnél láttunk egy embert. Azt mondta az apám, hogy csapj közzé fiam az ökröknek, mert ökörrel szántottunk. Odamentünk, hát Geszten Jóska vót. Szóval kérdezte Jóska az apámtól ; — Hogy bánik Rácskai a lányommal? Igen, mert az emlékezetes eset után „akkor kivitte külországra a feleségét, meg egy lányát. De nem sokáig élt a felesége. Akkor viszszahozta a lányát Nyírbátorba. Rácskaihoz vitte, ahunnan a sódart lopta. — Na mostmár tartsa el lányomat, mert mind magáért van ez a szenvedés." Szóval kérdezte; — Hogy bánik Rácskai a lányommal? Az apám azt találta mondani; — mint kutya a macskával. Jóskának, szegénynek a szemiből nagy könnyek gurultak ki. Hozzáfogott sírni. — Hej pedig bánhatna vele jobban is — azt mondja — mert én tettem őtet gazdává. Ami igaz, igaz, sokat hordott neki. Akkor elvált tőlünk, bement az erdőbe, nem láttam többet. Ezért pártolta meg az árva kislányt is, aki a vásárra ment ruhát venni. Geszten Jóska bizony meg-megugrott, ha valahol szorította a kapca, így került Tiszadobra is, ahol régi emberek elbeszélése szerint sokszor menedéket talált. Az útszéli csárda volt legbiztosabb, de egyben legbizonytalanabb menedékhelye a betyárnak. Menedéket talált itt, ha úgy hozta az idő, de bizony nem egyszer a feleségét féltő csapláros juttatta a törvény kezére a bujdosót, aki talán sohasem fizetett rá a betyár barátságára. „Szóval Geszti meg egy társa mulatoznak a csárdába. Itt lent vót ez a koponyái kocsmába a Tisza szélén. És vót neki egy szürke lova. Mindég olyan helyre kötötte, hogy ne lássák. Egyszer is a kocsmárost az ajtóba állította. Figyeljen, ha zsandárok jönnek, híradással legyen. A kocsmáros tekintget mindenfelől az útra, merről a pandúrok szoktak járni. Majd egyszer beszól; — Geszti Jóska, baj van. Itt gyön két pandúr! Azt mondja erre Jóska a csapiárosnak; — Hajjá, menjen, a lovamat kösse be a szín alá, hogy ne lássák. A csapláros be is kötötte. De mán a pandúrok itt jöttek közel. „Maga meg csaplárosné tegye betegnek magát.