Béres András: Tiszántúli híres betyárok (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 26. Gyula, 1961)

rendszerint bakot lőttek. Senkise igen vette őket komolyan. Legkevésbé azok, akikkel legtöbb ügyük lett volna: a betyárok. A lókötő és mindenféle rendű-rangú emberek, útonállók annyira elszaporodtak, hogy végtére a városoknak és vármegyéknek maguknak kellett ellenük őrséget szervezni. A zsandárokkal csak packáztak ezek a mordályégetők s egymással versenyezve tréfáltak velük. Tanyai emberek még mindig mesélgetnek róla, hogy egyszer Kis Víg Miska is kifigurázott velük. A híres bihari betyár, néhányad magával a túrkevei határ egyik csárdájában, a Gugyoriban mulatott. Előzőleg jó vásárjok volt valahol Békésben. Vígan dalolgattak mikor bebújt az alacsony ajtón négy zsandár.. Jól körülnéztek, de hiába, mert nem tudták azok a betyárt meg a pásztorembert és egyéb pusztalakó embert megkülönböztetni egymástól. Nekik egyformán szűrben, gatyában voltak azok. Azt kérdi a káplár: „Nem látták-é azt a Víg Miska nevű betyárt? Osztán éppen tőle kérdezte. „Láttam biz én!" azt mondja Miska. „Hol volt?" — kérdezi tovább. „Ebben a csárdában. Az ablakon nézett kifelé, mert ott borotválkozott." Ez való volt. Látni is csak tükörbe láthatta magát. „Vájjon vissza jön-é?" „Ügy sejtem vissza az. De még addig üríthetnénk néhány poharat, ha meg nem sértenén zsandár uraimékat". Azok úgy gondolták, jó markos, edzett segítőket nyernek a haramiák ellen s így szívesen koccintgattak. Lassanként bátorságuk is nagyra nőtt s fenekedtek erősen: „Bár jönne már az a híres, had vernénk vasra". Azt mondja erre Miska: — „Hát addig nem jöhet vissza, míg elébb el nem megy!" — Hogy-hogy? — „Ügy hogy én vagyok az akit keresnek!" Szűrt vetettek a legények a zsandárok fejére azon minutában, mihelyt ezt a szót Miska kijelentette. Egy-kettőre a súlyos tölgyfa asztalra kötötték őket. Éppen elkészült a finomillatú bográcsos hús, cintányérokat raktak a zsandárok hasára és úgy vacsoráztak meg borozgatva, gondtalanul dalolgatva: Van kenyerem szalonnám, Szemre való a babám, Bográcsos húsom eszem, Jó borral öblögetem. Lakoma végeztével nyeregbe ültek és elvágtattak a pusztába, magokkal vivén a zsandárok puskáit, őkelméket a csapláros szabadította ki a görcsök közül. Kis Víg Miska tört több borsói is a zsandárok orra alá. — Történt, hogy a Körmösd — meg nyéstapusztai ménest nagyon szorgalmasan látogatták a betyárok. Ebből gondolhatjuk, hogy szép csikók lehettek benne. Addig sűrítettek körülötte, míg végre a zsandárok elszánták magukat, hogy ők is kivonulnak. Elsőbbet is a mezősasi községházán szálltak meg. Ugyancsak mutogatták magukat, lovagoltak le s fel a falu utcáin, meg körül a falu alatt keringeltek, minit a nyomtató ló. Abban reménykedtek, hátha a nagy csörtetéstől megijedve elinalnának a „betyárok" a világ végére. Akkor legalább nem kellene őket megfogni.