Ifj. Bartók Béla - Vargyas Lajos: Bartók Béla Békés megyei kapcsolatai - Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 24. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

Vargyas Lajos: Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban

— mint például a Molnár Annában — azt várnánk, hogy itt is a magyarországiak lesznek a másodlagosak, s az erdélyi—moldvai—bukovinai magyarság őrzi az eredeti formát. Azonban nem így van, s ez ismét az összehasonlító kutatás révén derült ki, a francia-vallon balladák példáján. Balladánk ugyanis azokkal egyezik egész menetében és szövegrészleteiben, tehát nem kétséges, hogy az benne az eredeti, ami jobban hasonlít a francia történetre. Márpedig van annak egy részlete, ami csak a szegedvidéki, Kálmány-gyűjtötte változatokban található: hogy az anya valóban kijön a sír szélére, gondozza árváit, s tanácsolja nekik: ha mostohájuk kérdi, ki tette mindezt, velük, fogják rá a szomszédasszonyra. Ez a jelenet mintegy száz változat közül csak öt szegedkörnyéki szövegben maradt fenn. Sőt, ezek közül is csak egyetlenegy tartotta fenn a francia-vallon szövegeknek azt az elemét, hogy az anya csak bizonyos időre kap engedélyt az égi lénytől (Istentől, Szent Miklóstól, Szűz Máriától), hogy visszatérjen a földre gondozni gyermekeit: nálunk, az egyetlen szöveg arról tud, hogy háromszori találkozás után így szól hozzájuk: most már ne jöjjetek többé, mert Mária csak három napra engedte meg, hogy feljöjjek a sírból. Mindennek nyoma sincs erdélyi, dunántúli vagy polóc szövegekben. Ahol tehát nagyjából megmaradt a középkori helyzet, a ballada mindenütt elég sok változatban él, megőrizve az egykori területi különbségeket, ott világosan látszik, hogy az Alföld közepén élt a ballada teljes formája, s mindenfelé távolodva ettől a központtól, veszít teljességéből. Nyilván: így volt ez sok, más balladánk esetében is, ahol azonban a későbbi fejlődés gyorsabb irama miatt a magyarországi változatok vagy teljesen kiszorultak a hagyományból, vagy csak töredezett, hiányos formában maradtak fenn. Egy másik ballada, amelynek magyarországi változatai elég számosak ahhoz, hogy megállapíthassuk területi eltéréseit, az akarata ellenére férjhez adott lány története, akit végül is halva talál az érkező vőlegény. Ennek alföldi — tiszavidéki — változatai Bátori KaIára nevéhez fűződnek, és jellegzetes fordulatai szórványosan más balladákba is behatoltak, feltűnnek az ország majd minden részén, tehát Magyarországon gyakoriak: a lány virágaihoz szól, hogy hulljanak le a szegről, és gyászolják úrnőjüket; valamint az anyjának tett panasz, hogy mért adta idegenbe. Ugyanezek a motívumok az egyre hiányosabb, egyre rövidülő néhány erdélyi változatban is feltűnnek (lásd Röpülj páva 39. és 37. sz.), hogy aztán Moldvában végleg más fordulatot vegyen a történet az egész magyarországi meseváztól eltérően, s éppen a főmozzanat kihagyásával (hogy a lány meghal, csakhogy ne legyen a nemszeretett kérő felesége). Világosan látszik itt is, hogy a Biharban, Szatmárban élő forma szivárog át tovább Erdélybe, lényeges mozzanatok fokozatos kopásával. Nem lehetetlen, hogy még egy más régi népzenei sajátság felfedezését is az Alföldnek fogjuk köszönni: a szoí-végű dalok egykori nagyobb szerepét népzenénkben. Feltűnő ugyanis, hogy egyfelől az új stílusban milyen nagy a jelentősége a kvart-leugrással végződő