Ifj. Bartók Béla - Vargyas Lajos: Bartók Béla Békés megyei kapcsolatai - Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 24. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

Vargyas Lajos: Az Alföld és Bartók békési gyűjtése a folklórkutatásban

Vargyas Lajos AZ ALFÖLD ÉS BARTÓK BÉKÉSI GYŰJTÉSE A FOLKLÓRKUTATÁSBAN Midőn Bartók 1906-ban megkezdte népdalgyűjtését, a magyar népköltészeti gyűjtés már hetvenöt éves múltra tekintett vissza. 1830-ban hirdetett pályázatot az Akadémia népdalgyűjtésre, s egy év alatt tekintélyes anyagot küldtek is be az ország különböző területéről, amelyben sok dal dallamával együtt volt följegyezve. Az egybegyűlt anyag ugyan nem került kiadásra, sőt a kotta-anyag el is veszett a későbbi hányódás folyamán, de a szövegek később Erdélyi János „Népdalok és mondák" köteteiben napvilágot láttak újabb gyűjtéssel kiegészítve. A Kisfaludy-Társaság népköltési sorozata, Kálmány kötetei, a Nyelvőr majd az Ethnographia évfolyamai folytatták a megkezdett munkát egyre tudományosabb szempontok szerint. Ez azonban még mindig csak a szöveg megörökítését biztosította. A népzenéé csak később kezdődött, és kevesebb valódi néphagyományt tárt fel. Szini 1865-ben kiadott füzetei az elsők, ahol már nagyobb százalékban találunk népdalnak nevezhető dalokat is, méginkább, de még mindig nem kielégítő mértékben Bartalus hét kötetében. Csak Vikárnak, a század végén meginduló fonográf-gyűjtése jut el a leggazdagabb néprajzi anyag felfedezéséig, azonban ez is holt tőke maradt mindaddig, amíg zenész-gyűjtők nem keltették életre lejegyzésükkel és zenei szakértelmükkel. Nem mondhatjuk tehát, hogy Bartók előtt már kialakult volna a népdalgyűjtés, különösen a népzenekutatás tudományos módszere, hiszen az utóbbihoz a zenetudományban jártas szakember tudományos szemlélete is szükséges, ami Bartók és Kodály előtt nem volt meg a gyűjtőknek. Mégis kialakultak bizonyos tapasztalatok, amelyek már irányt szabtak a további gyűjtőmunkának, s előre befolyásolták a kutatókat, hogy mit és hol keressenek. így különösen fejlett volt már előttük a ballada kutatása. A régi gyűjtők erre a nevezetes műfajra fordították a legnagyobb figyelmet, s elmondhatjuk, hogy Bartók fellépése idején szinte már minden balladánkat ismertük, s a balladakincs jelentős része már egybe is gyűlt a kéziratos és nyomtatott gyűjteményekben. Gondoljunk Kriza, Kálmány Lajos a Kisfaludy Társaság Népköltési Gyűjteménye I., III., VI., VII. kötete, a Nyelvőr ballada-anyagára. Nem kevesebb érdeklődést váltott ki a regölés, a Szent Iván-napi tűzgyújtás és hasonló énekes szokások anyaga; ezt is alapos gyűjtéssel hordták össze. Példaszerű ebben a tekintetben a regősénekek gyűjteménye (MNGY IV) és a hozzá kapcsolódó nagyarányú feldolgozás (u. o. V. kötet Sebestyén Gyulától).