Erdei Aranka: Adatok Körösnagyharsány parasztságának történetéhez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 23. Gyula, 1961)

Napjaink felélénkülő helytörténeti érdeklődése ismét a hajdúság felé fordította a figyelmet. A korábban elhanyagolt körösközi—bi­hari hajdúságról két tanulmány is jelent meg. 1 Különösen hasznos lenne, ha sikerülne e telepek XVI—XVII. századi történetének részletes feltárása, azonban a levéltári forrásanyag hiánya ezt aka­dályozza. Tanulmányunk célja az, hogy adatokat szolgáltasson egy hajdani Sebes-Körös melléki hajdúváros, mai néven Körösnagyharsány tör­ténetéhez. Körösnagyharsány is azoknak a településeknek a cso­portjába tartozott, amelyeket a források ,,apró hajdú városoknak" is neveznek. 2 Kiváltságaikat az erdélyi törvények biztosították. Kö­zös volt a sorsuk a XVII. század harcai során, a török kiűzése után egy időben mentették fel őket katonai szolgálatuk alól. Közös volt az a küzdelem is, amelyet a földesúri iga lerázásáért vívtak a XVIII. század végén és a XIX. század elején. Körösnagyharsány 1951-ig Bihar megyéhez tartozott, így története is annak történetével, illet­ve a megye hajdani központjával, Nagyváraddal fűződött össze. E dolgozat keretében vizsgáljuk meg: 1. Milyen kedvező körül­mények segítették elő a hajdú privilégium elnyerését? 2. Hogyan alakult életük a megnehezült jobbágysors éveiben? 3. Mi tette lehe­tővé földesuruk — a váradi káptalan — elleni nagy „hajdú per" el­indítását és mi a kudarcuk oka?

Next

/
Thumbnails
Contents