Szabó Ferenc: Dologház Gyulán 1837-1846 (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 22. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)

a felkelési pénztár kihasználatlan forintjaiból, de építkezésbe — közvetlenül vissza nem térülő befektetésbe — a megye nem vágott volna bele.) A határozatok értelmében 1837 elején az ideiglenesen kialakított két helyiségben megindult a dolgoztatás, a dologház működése. A rabok közül többen — mint mindvégig — zsákvásznat szőttek. Ennek tapasztalatait is felhasználva az 1837. február 24-i közgyűlésen már részletesebb tervezetet mutatott be a kiküldött megyei bizottság, a hazai eredmények vázlatos megismerése után. Az ideiglenes helyiségek bővítésének óhajtása mellett a kényszermunkától húzódozó foglyokat büntetéssel kívánták sújtani: amíg nem dolgoznak kellő intenzitással, „kenyér adagjaikból húzassék le." A rabok „erkölcsi javítására" mindössze azt tartották szükségesnek, hogy „. . .minden betyárságot képező viseletet, úgy mint zsíros nagy haj, hosszú perge bajuszok lenyírattassanak, s a foglyok lábaik időnként megmosattassanak." A dologház felügyeletét bízzák az alügyészre (aki egyben a tömlöcök felügyeletét is ellátja), az elkészült zsákok eladásával és a pénzkezeléssel együtt. A bizottság javaslataiban csak a mohó haszonlesés szempontjai domináltak, arról szó sincs, hogy a munka ellenében a rabok helyzetén is változtassanak! A közgyűlés a jelentés jóváhagyása mellett további tapasztalatgyűjtésre 3 tagú küldöttséget menesztett az akkor már országos hírre emelkedett aradi dologházhoz. A bővítést az aradi úttól tették függővé.

40 Mit láthatott a küldöttség Aradon? A gyulaival megegyező okokból 1821-ben felállított, jól megszervezett dologházat, amelyben eleinte kenderfonás, azután pedig, fizetett szakember irányításával, posztószövés folyt. Az alkalmas rabok mellett a négy napnál tovább szolgálat nélkül levőket is dolgoztatta a megye, így harmincon felül volt a munkára kényszerítettek száma. Aradon is a régi börtön egy részét alakították át két munkateremmé és mellékhelyiségekké. (Konyha, raktár, posztómesteri szoba stb.) Az intézetet a nemesség közös befektetéséből és a rabmunka jövedelméből fejlesztették. A szükséges gyapjút a megyei börtönügyi bizottság vásárolta árverésen vagy ajánlattétel alapján. (Ez kiváló értékesítési lehetőségeket jelentett a környékbeli birtokosok számára.) Az aradi dologház technikai felszereltsége és munkaszervezése alapján manufaktúrának mondható. (Szövőszékek, csévék, rokkák, gyapjúkártoló székek, indigófőző üstök mellett legnagyobb büszkesége egy 40 orsót hajtó „moztony" volt, amelyet egy ember kézierővel hozott mozgásba.) A nyers gyapjú tisztítása, válogatása, festése, kártolása, szövése és végső finomítása a dologházban történt, a kallózást Temesvárott" végeztették. Aradon napi 11 óra munkára kötelezték a foglyokat. Bért egyáltalán nem kaptak, mindössze hetenként négyszer meleg ételt főzhetett nekik a közülük kirendelt szakács. A dologház termelése elsősorban a megyei hajdúk szükségleteit fedezte, de eladásra is jutott belőle. Évente 25 mázsa gyapjút dolgoztak fel, ebből 1200 rőf posztó készült. A rabok eltartási költségein és 40. BMKJ. 1837. 487.