Szabó Ferenc: Dologház Gyulán 1837-1846 (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 22. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
1847 folyamán a rabmunka meg is kezdődött. A dologház fő pénzelője Dobossy Lajos volt, a megyegyűlésen kinevezett bizottság elnöke, aki saját költségén és adományokból mintegy 1000 kéve gyékényt szerzett be s a megyeház udvarában a faszín egy részét dolgozóhellyé alakíttatta. A meginduláshoz 300 pengőforintot vettek kölcsön a nemesi felkelés pénztárából. A szegvári intézmény jóval kezdetlegesebb volt, mint a gyulai, bár a szabadságharcot is túlélte, alaptőkéje is szépen gyarapodott. 1850 július végén szűnt meg. Szegvárott a környéken erősen honos népi mesterséget, a gyékényfonást művelték. 82 A szegvári dologház volt az egyedüli e vidéken, amelyről az eddigi történeti irodalom tudott, 83 a gyulai intézmény pedig sokkal jelentősebb volt nála. A szabadságharc leverése után az osztrák közigazgatás ismét felkarolta a dologházak életrehívásának eszméjét. A reformkorban szinte csak a már elítéltek munkára kényszerítését szorgalmazták, most a gyanús és veszélyes „csavargók" dologházba kerülését is el szerették volna érni. Ez lett volna a kifejezetten tőkés jellegű megoldás. 1851ben a pesti intézményről országosan követendő mintául császári „szabályutasítványt" adtak ki. 8 ' 1 A kényszermunkaházak felállításának követelése az 1862—64-es országos ínség alkalmával került ismét előtérbe. Szegeden a helyi sajtó többször cikkezett róla. 85 Debrecenben, Győrben gyűjtést rendezett az uralkodó osztály a szükséges tőke biztosítására. 86 1880-ban végül is napi 13 órás kötelező munkát előíró miniszteri rendelkezés szabályozta a rabok ipari 87 munkáját, teljesen a kapitalista hajsza jegyében. Az 1870-es években már nagy fogolydolgoztató fegyházak sora volt Magyarországon (Szamosújvár, Illava, Lipótvár, Munkács, Vác, Márianosztra stb.). 88 Jelentőségük a hazai történetben mégis egészen csekély volt. A magyar gyáripar kibontakozása idején már elvesztették azt a viszonylag haladó szerepüket, amit a reformkor dologházai a valóságban vagy legalább szándékban játszottak, elsősorban ipartörténeti szempontból. 82. Palugyai i. m. 432—433. 83. Pl. Pach Zsigmond Pál: Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon Bp., 1952. 209. Forrása, Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története III. köt. Bp., 1900. 103—104. közöl néhány adatot a szegvári dologházról, de sajtóhiba benne a felállítás 1838-as dátuma. 84. Magyarkoronaországot illető országos törvény és kormánylap. Buda, 1852. (II. évf.) II. köt. 172. pont 468—476. 85. Szegedi Hiradó, 1862. nov. 15. „Társadalmi biztosíték. IV." 1864. szept. 3. „Helybéli újdonságok". 1864. okt. 8. „Dologház jöjjön el a te országod." 1864. febr. 11. „Igénytelen indítvány a szegedi ínség enyhítésére." 86. Szegedi Hiradó, 1864. jan. 13., jún. 22. 87. Tóth Lőrinc: A rabmunka. Bp., 1888. (Értekezések a társadalmi tudományok köréből IX. köt. 6. sz. Fegyházi tanulmányok). 88. U. ott. *
