Szabó Ferenc: Dologház Gyulán 1837-1846 (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 22. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1961)
a dologházra is. Ez az intézkedés végeredményben a dologház megszüntetését jelentette. Kiszemelték ugyan a főispánnak a vármegyeház udvarán épült istállóját fonóház céljára, a főispán az átadásba bele is egyezett, de a szükséges átalakításokat már nem hajtották végre. (A börtönre 428 forintot költöttek.) 57 1847 tavaszán már csak azt állapíthatta meg a megyei épületeket felülvizsgáló bizottság: ,,. . A Nemes megye a fonással teljesen felhagyott ...", a dologház felszerelését árverés útján el kell adni, 58 az intézmény 1846 végén megszűnt, nem tudtak helyiséget biztosítani hozzá. 1847-ben két és fél hónap alatt több elfogottat vittek be a megye börtönébe, mint máskor egy év alatt. (79 új rab volt április 17-től július 5-ig, közülük 16 nagyobb, 20 kisebb fokozatú tolvaj, 23 „vérengző", 19 néplázító volt!) A feudális megye szinte tehetetlen brutalitással próbálta megfékezni a paraszti tömegeket, 59 nem volt ideje és lehetősége a dologházhoz hasonló „békés" kizsákmányolásra. 5. A dologház szervezete és gazdasági ügyei A gyulai „rabdolgoztató intézet" munkaszervezési és gazdasági viszonyairól aránylag keveset lehet megtudni, ezekkel a megyei közgyűlés csak a bevétel szempontjából foglalkozott, a részletek a dologház felügyeletét közvetlenül ellátó főpénztárnokra és az alügyészre tartoztak. A zsákvászonszövés munkájában foglalkoztatott rabok száma eleinte körülbelül 12—15, a fénykor idején (1842—44) 20—25, esetleg több is lehetett. A pontos létszám megállapítására nincs adatunk. 1842 előtt nem minden fogoly dolgozott a dologházban, egy részüket napszámba adták ki, vagy közmunkát végeztettek velük. Ez aránylag kis jövedelmet hozott. (1841. szeptember 11-től november 29-ig pl. mindössze 8 forint 10 krajcárt. 60 ) Az intézmény működésének fő időszakában a munkára alkalmazható minden rabot a vászonszövés körüli tevékenységre kényszerítettek. A börtönbe kerülők legnagyobb része nem rendelkezett különösebb képzettséggel a szövés-fonás terén, ezért kezdettől fogva 1844-ig külön megyei takácsmestert alkalmaztak a rabok oktatására, betanítására. 4—5 kiképzett fogoly takács dolgozott állandóan, eleinte 2, majd hamarosan 3 szövőszék mellett. A rabok nagyobb része nem közvetlenül a szövésnél, hanem a fonal előkészítésénél (fonás) tevékenykedett. Nekik hosszabb betanításra nem volt szükségük, hiszen a kenderfeldolgozás általánosan ismert háziipari ág lévén, már a családi körben megismerték. A zsákvászonhoz szükséges fő nyersanyag, a kenderszösz beszerzését a megyei főpénztárnok intézte. Hogy kitől vásárolt, nem bizonyítható 58. BMKJ. 1847.305. Palugyai Imre: Békés-Csanád, Csongrád és Honth megyék leírása Pest, 1855. 105. téved, amikor 1848-ra helyezi a megszüntetés időpontját. 59. BMKJ. 1847. július 5, október 4. (Alispáni beszámolók). 60. BMKJ. 1841. 2980.
