Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)
Romboló lázadásukat befejező vereségük, megpecsételte sorsukat. Kegyetlen büntetésüket még a valóságnál is jobban kiszínezték a források. (Márki) színezése, jellemzése többször túlzott úgy Dósával, mint a korabeli társadalom megítélésében. Igaz, hogy nem egyedül Dósa a felelős a pusztításokért, nem lehet őt csak a mozgalom gonosz szellemének tartani, de jelentékeny resz mégis az övé, ki már a lázadás előtt „mint az ököljog embere jelent meg." Mindenesetre érdekes, hogy a határozott ellenszenv ellenére is a forradalomnak katonai részére vonatkozó tanulmányait — Márki tollából —, szívesen közölte. Mégis úgylátszik, hogy harminc esztendő nem volt elég ahhoz, hogy a négyszáz éves balhiedelmet eloszlassa ott, ahol valóban nem érthették meg az elnyomott néposztályok helyzetét. A Katolikus Szemle kritikusa (—rácz 57 ) se tud megszabadulni kora és szelleme erősen meghatározott irányú felfogásától, s tovább pengeti az első kiadás egyes kritikáiban hallható régi húrokat. „Nem tudjuk, a jobbágyság súlyos helyzetének ismerete mellett sem találjuk annyira rokonérzésünkre méltónak a mozgalmat, menthetőnek a lefolyását, mint amilyennek Márki nagy gonddal, következetes felfogással elénk tárja; vezetőjében sem tudjuk megtalálni a jellemes, eszes, vitéz, a nép javát kereső hadvezért." Könnyen érthető ez az állásfoglalás, de annál meglepőbb az Élet és az Üj Nemzedék elismerő bírálata Pethő Sándor tollából. 58 Ha megszólal is benne a történeti materializmus elleni nem is leplezett állásfoglalás, a munka megítélésében a tanítvány tárgyilagosságával felül tud emelkedni az osztály történetírás megkötöttségének legalább egy részén. „Az egyetemes történelem egyik legnagyobb, s a magyar históriának kétségtelenül leghatalmasabb forradalma épp negyedik centenáriuma alkalmából végre illetékes és objektív megvilágításban részesült. Dósa alakját, valamint az egész parasztforradalom pragmatikáját kifejtette ama lösz-réteg alól, amelyekkel 'a tudatlanság, az osztálytörténetírás vaskos elfogultsága és egy méltatlan politikai reakció vádjai, szidalmai és ferdítései eltakarták. ...legalább a történetírásban talán elértük azt, hogy Dósa máglyája üszkeiből a négyszázados évfordulón ne a gyűlölet pusztító, hanem a történelem világító lángoszlopa csapjon fel; hogy fényénél valahára észrevegyük azt az utat, amelyen az egész társadalomnak haladnia kell, hogy osztálykülönbség nélkül közösen munkálkodjék a haza javára. Nagyon hasonlít ez a megállapítás Márki Sándornak akadémiai székfoglalójában kifejtett azon gondolatához, hogy a Péró-lázadás okaiból nem a történetírásnak, hanem a politikusoknak kellene levonni a következtetést. Az Uránia nem hiába kötötte össze szekerét a haladó természettudományokkal, két kritikus írásának is helyt adott. 57. 1914. 426. 1. 58. 1S14. 425—429. 1. és 1914. 21. SZ.
