Banner János: Márki Sándor emlékezete (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 21. Gyula, 1961)
Ez a munka „kiragadja Dósa György úgynevezett parasztláz:adó emlékét a majdnem négy évszázadon át uralkodott balhiedelem béklyóiból és így nemcsak követeli, de ki is vívja számára a helyet, melyet mint korszakalkotó és vértanú egyaránt megérdemel." Lehetetlen, hogy „a parasztlázadó kevesebb mentséget találjon a történet részéről, mivel a hiányos és feltevéseken alapuló adatok olyan íróktól származnak, kik szintén tagjai voltak azon kiváltságos osztálynak, mely ellen a közönséges nemes, a nép érdekében küzdött. Nagy vigasztalás rejlik abban, hogy a költészet igazságot szolgáltat a vértanúk emlékének, a történet túlszigora és itt-ott egyoldalúsága mellett. Az olyan költői művek fölött, melyek a történet ellenére dicsőítenek, a hosszú szemöldökű tudósok csak mosolyognak. A mosoly azonban eggyel sem szaporítja a történet kedvelőit, míg a megmosolygott művek sokszor korszakot alkotnak, hadsereget teremtenek és háládatos anyagot gyűjtenek — a történetírás számára. Márki Sándor nemcsak ernyedetlen tudománybúvár, helyesen ítélő és boncoló szellemű publicista, de egyszersmind költő. E költői emelkedettségnek köszönhetjük, hogy Dósa György emlékéről lehullott ama fegyenczubbony, melyet korának némely végrehajtó ítélete ráakasztott és e helyett a kegyelet melegéből szőtt díszpalást veszi azt körül." Egészen másképp hangzik Varga Ottó 38 pozitív megállapítása. „Márki forradalomnak nevezi az 1514-i parasztlázadást. S ezzel ki van jelölve az álláspont, melyre szerzőt tanulmányai vezették. Kidobja a történelmünk ez epizódjából az ördögöt, a meghurcolt öntudatlan, eszeveszett Dósát, de kizárja a későbbi írók azon anakronizmusát is, mely őt parasztkirállyá, a népfölség hősévé emelek, s vadabbnál vadabb terveket szövetnek vele. Márki Dósája reformátor. Az általa vezetett mozgalom öntudatos, forradalom, melynek célja a fennlévő kereteknek, a királyságnak megtartásával, de a nemesség megdöntésével, a népnek jogi és politikai helyzetét megváltoztatni. Célja elérésében cinikus, kegyetlen, csakúgy, mint a forradalmak szoktak lenni. S egy csöppel sem jobb, mint azon elem, amely ellenük kardot ránt, s amelynek az volt legkiválóbb szerencséje, az utókor szemében, hogy győző maradt, neki pedig, hogy legyőzetett. Vae Victis! Lehet ezen eredményen megütközni, lehet duzzogás közt történelmi alakjai pantheonjában Dósának helyet mutatni, de kizárni úgy rövidesen, mint eddig, nem lehet. Csak ehhez hasonló alapos munkálat szállhat vele és felfogásával szembe. Egy odavetett észrevétel, nagyhangú, de üres frázis el nem ütheti és ebben áll Márki művének jelentősége és érdeme." „...Szerző érdemes munkát végzett. Igazságot szolgáltatott egy elnyomott, de mindig hű népnek; megszabadítá a rágalmaktól azon nemest, ki élére bátorkodott állani ama nagy osztálynak; szerencsés tárgyválasztásával egy lépést tett a nemzet történetének megíratásához; gondolatok özönét ébreszti az olvasók agyában, melyek új kutatásra ösztönözve épp eme elhanyagolt téren meglepő eredményeket 38. Pesti Napló, 1883. 160 sz.
