Orosz László: Pálffy Albert (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 20. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

szor rendre nem utasítana."

27 Szinte hihetetlen az a politikai cinizmus, amely ebből az arcképből kibontakozik. S ami a legfurcsább, ez a Bogár dy egyébként igen derék ember, ö szabadítja meg Esztikét a gróftól, ő teszi lehetővé, hogy szíve szerint Pál bárót válassza férjéül. Az alak lenne elhibázott? Azt hiszem, ezúttal nem. Inkább Pálffynak az az ítélete fejeződik ki ebben a jól megrajzolt mellékalakban, hogy a politikai demagógia légkörében, ahol a „ki mond nagyobbat", ,,ki ígér többet" vált az eredmények mércéjévé, megromlik a becsületes ember is. Hogy Pálffynak nemcsak az ellenzéki demagógiáról, hanem a közéletről általában megvolt a véleménye, híven jellemzi, amit a főispánokról írt: „Három vagy négyezer forint fizetés, nagy méltóság, ülés és szavazatjog a főrendek házában és semmi dolog hozzá."

23 Azt is jól látta, hogy az uralkodó osztály, a továbbélő nemesség a maga kiszolgáló szervének tekinti az államhatalmat. Naiv formában, mégis lényegre tapintóan fogalmazta ezt meg Zsuzsi néni, Pál báró nagynénje, képviselő-unokaöccséhez írt levelében: „...az idén megint felemelték az adót Genesen. Kérlek, szólj a pénzügyminiszterrel, hogy olyan hivatalnokot tartson itt, aki több becsületet tud. Ha nem hallgat rád, szavazz ellene, buktasd meg, azért vagyunk szabad alkotmányos nemzet."

29 A pénz — hozomány és örökség formájában — mindkét regényben nagy szerepet játszik. A kor gazdasági életének hullámzását azonban csak hellyel-közzel regisztrálja, nem ábrázolja. így pl. beszél az Esztike kisasszony professzora c. regény elején az 1869-ben beköszöntött „arany-korszak"-ról és 1873-ról az „iszonyú romlás esztendejéről." A technikai haladást, az arisztokraták tekintélyének hanyatlásában megmutatkozó demokratizálódást helyesli. A vallásos hittől elforduló világnézeti változást azonban idegenkedve szemléli, annak ellenére, hogy — mint láttuk — az egyházzal kapcsolatban nincsenek illúziói. Egy keresztelő jámbor és lelkes hangulatának bemutatása után így sóhajt fel: „Áldott, boldog világ, a régi hitnek utolsó napja! Mert a mi . hideg filozófiánk más tanokat, egészen ellenkező elveket kezd szívünkbe csepegtetni. Ad-e megnyugvást, vigasztalást, biztosítékot a jövőre? Egyelőre csak szomorú és elrettentő jeleit látjuk a merész cserének." (Az öngyilkosok nagy számát említi.)

:!0 Pálffynak ezek a regényei —- ámbár természetesen nem állnak a kritikai realizmus módszerének magaslatán — realista szándékú regények. Pálffy, Mikszáthoz hasonlóan, észrevette, hogy az elszürkülő, minden romantikát kizáró kapitalista kor ábrázolásához nem illenek a hősök, hősi gesztusok. Az Esztike kisasszonyról,szóló regény végén a hódító és a visszautasított vőlegény találkozik egymással. Üdvözlik egymást, néhány udvarias mondatot váltanak, a helyzetük-indokolta összecsapás elmarad. „Lásd, barátom, ilyen a valódi élet, ilyen a korrekt modor a 27. Uo. 141. 1. 28. Uo. 74. 1. 29. Uo. 168—169. 1. » 30. M. Regényírók 36. k. 7. 1.