Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
régen lakol abban a házban — otthon? Miért vetted meg, mert az is a kié volt azért adta el, hogy nem lakhatott benne. Én azt mondtam neki: hát miért nincsen egészségünk? azt mondta: hogy idétlen gyermek van eltemetve a házban. Azt is mondta a néző asszony, hogy a két Körös közt lakik egy bába, arra reá ment a virga, hogy az boszorkány. Itthon szemére hánytam, negyed magammal lévén az asztalomnál, Barnáné pedig csak nevette, nem protestálva. Kis Istvánnét, így szól tovább — a házamhoz hívtam, ha valami jót tehetne velem, azt mondja aztán: jó öcsém nem tudom mit csinálsz s kérdi tőlem: lakott-e itt egy öreg asszony. Én azt mondtam lakott, de elkergettem. No hát azt mondom vissza fogadd, még ha kell még az ágyadba is, mert nagy bajod lesz. Én nem fogadom, szóltam, ha mindjárt ebben az ágyban kínlódom is. Jó ha nem fogadod, mondja Kis Istvánné, kedvét keressed. Én arra azt mondom, hát hogy tudom kedvét keresni, holott nincsen a házamban, olyan jószágom, a kit megtartanék tőle. Kis Istvánné azt mondja arra: de még azért annál jobban is kedvét keresd. Az pedig, a ki az előtt a házban lakott Barnáné volt, és sokat kéredzett vissza lakni. Eljött egy estve Barnáné hozzám, s kért hogy öt máriást adjak neki kölcsön, hogy nem adhattam, akkor éjszaka megint a földhöz vertek. Reggel odahivattam, hogy kenjen meg, mert megcsömöllöttem. Odajővén, mihelyt az ajtón belépett, azt mondta, hogy a bajom nem az, hanem tudta, hogy földhöz vertek. Kérdi aztán Barnáné, ha láttam-e valamit? Én nem láttam, ha láttam volna, megfogtam volna. Mikor a törvény Sántánét megsententiázta, odamenetem, kérdeztem Sántánét, ő azt mondta, mikor utolszor a földhöz veretek, ő is ott volt, Kis Istvánné, Barnáné, ők vertek a földhöz s ők tapodtak meg. Ezekért vastagon gyanakodtam Barnánéra.* Pap Gáspárné sz. Iványi Anna mondja: ^Hallottam Tőrösnétől, hogy Hatházi Istvánt Barnáné vesztette meg, azt is hallottam tőle, hogy vesztették meg. Barnáné a göringyi békának a hátát meghasította, megsózta s úgy bocsátotta el. Hallottam azt is Barnánénak a szájából, mikor nálunk lévén mondotta, hogy Nagy Mátyásné harmadmagával a Körös tetején járta a táncot.* A bíróság kihallgatott még néhány tanút, de azok nem tudtak semmi olyat, ami Barnánéra nézve terhelő lett volna. Befejeztetvén a vizsgálat, a törvényszék a vád és védelem meghallgatása után a következő határozatot hozta: » Jóllehet az előterjesztett bűn vizsgálati iratokban terhelők lévén a feltevések vádlott ellen, s jóllehet a megégetett Sánta Mátyásné után hátramaradt vallomás szerint is vádlott nevezett Sánta Mátyásné bűntársának neveztetik, mindazonáltal az állítás teljesen nem lévén bizonyítva : a vádlott a kívánt büntetésre nem ítélhető, — tisztázza — azonban magát a vád alól két tanú által, mit ha tenni nem képes, a
