Csákabonyi Kálmán: Békés megyei boszorkányperek a XVIII. században (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 17. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

hogy panaszolkodott Kiss Istvánnénak Sarkadon: hogy talán míg haza mégyen a nagyobbik fia meg is hal, arra azt mongya Kis Istvánné ne í'ilcz Bizony a nagyobbik fiadat mert a meg gyógyul, de a kisebbiket filcz inkább mert a meghal csak hamar meg betegszik a kissebbik fia, s harmad napig virt hudgyozott, s meg halt akkor betegségében. S akkor betegségében a kisebbik fiának Szájábul hallottam, hogy mondta hijják elő Kis Istvánnét had lapogasson meg mindgyárt meg gyógyulok. Hallottam azt is Csordás Istvánnak a Szájából, hogy amely ételt ki vitt Kis Istvánné a mezőre, abból eő is ött, s attól van rosszul, éa Sohais mig il ki nem köpi. 6. Borsos Anna Szűcs Mihály felesége 19 éves: Hallottam Pap ívíihálykól hogy beteg lévén kérdezte Kis Istvánnétól mondgya meg neki mivel gyógyulna meg? Felelvén Kis István azt mondgya: fúrja meg az ágast s meg gyógyul. 7. Szűcs Katalin Szűcs Mihály felesége 30 éves: Hallottam A Sántáné lakó Asszonyának a Szájából, hogy mikor Sántánét meg akarták igetni, Sántáné azt mondta neki Énreám gyanakodtak, de én nem '.esztettem meg a fiadat, hanem Kis Istvánné azt pedig csak azirt hogy a Szállójának az árát meg nem adhattad. 8. Pap Mihály 21 éves: Olyan boszorkány Kis Istvánné mint a másik akit meg igettek, vagy annál is nagyobb, mert Kis Istvánné Sántáné mellett lakván Sántáné pogácsát sütött nekünk, hogy osztán a Szoh hallatott hozzájuk (t. i. azt beszélték) hogy boszorkányok, a pogácsájukat meg untuk s a kutyának szántuk. A fejére esküszöm, hogy nyilvánvaló boszorkány és az fekete Lovon ö jött hozzám Sántánéval. Én az h e t i s z e r r e

18 mentem s ottan megbetegedtem és itthon ; vogyitottam Sántánéval magamat. Egykor estve Engemet bekötözött, Sántáné másnap reggel hozzám jővén, mutogatta a kékséget a karján, ezt mondotta: Ládd-e ezeket azért ejtette rajtam Kis Istvánné, a?:t mondgya nekem, miért állottam az eő útjában, az eő fizetését és térét vontam el, hiszen eő is (T. illik Kis Istvánné) meggyógyította volna azt. De én (T. illik Sántáné) meg merek esküdni a kezemet í ; jére téve, hogy Kis Istvánné tiszta boszorkány. Egykor beteg voltam s azon betegség után Firfiságom nem volt, kérdeztem Kis Istvánnétól mivel gyógyulnék meg, mondgya arra Kis h vánné a mester Gerenda alatt való ágast fúrjam meg, Somfa szeget Üssön bele s meg gyógyul, de azt is úgy mondotta, hogy Senkinek ne mondj am.« A tanú igen érdekesen folytatja súlyos vallomását: »A mezőn mikor meg ellettek a teheneink, annak előtte igen Jámborok voltak, egykor Kis Istvánné estve oda jün tejet kirni, hogy nem adtam neki úgy el hamissottak a teheneink, hogy annak utána nem fejhettük, erŐssen