Csatári Dániel + Veress Endre: Veress Endre emlékezete + Báthori István habsburg-ellenes politikája (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 16. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
Csatári Dániel: VERESS ENDRE EMLÉKEZETE
kötetes munka valóban elérte a Veress Endre és társai elé tűzött célt. Gazdag anyagot szólaltattak meg a kölcsönhatás igazolására: hivatalos kiadványokat és a népköltészet termékeit, a nagy történeti hősökről szóló véleményeket, és az együttélés eseménytelennek látszó, annak hétköznapjait megéneklő dalokat, egyházi irodalmat és szerelmes verseket. A magyar művek román fordításától kezdve, Barcsay Ábrahám, Kazinczy Ferenc és Ács Károly román vonatkozású műveiig szerepel a kötetben minden, ami a századok folyamán magyarok és románok szellemi közeledését valamiképpen elősegítette. Jogosan írhatta tehát Veress, hogy ^kiadványom a jóban-rosszban egymás mellett élt két nemzet kulturális érintkezésének s egymásra hatásának valóságos kódexe, ismeretlen, vagy rég elfeledt adalékok olyan tömkelegét nyújtja, amely az egymásrahatást egészen új világításba helyezi, s tanulmányozása örök forrásul fog szolgálni időtlen idokig.« 25 De hivatalos megbecsülésre vagy elismerésre — épp ezért — ezúttal sem számíthatott. A »Szazadok« hasábjain Asztalos Miklós elfogultságtól terhes »kritikat« jelentetett meg ellene 26 , a hoszszas habozás után megírt válasznak pedig nem biztosítanak helyet. Azok viszont, akik örültek a magyar—román szellemi közeledésnek, nem fukarkodtak az elismerő szavakkal. Veress Endre román kollegája, loan Bíanu — akinek alkalma lehetett volna a sértődésre, hiszen Veress az ő régebbi könyvészetet szárnyalta túl — levelet intézett hozzá. »Most köszönhetem meg a gyönyörű bibliográfia I. Kötetét — írta —, amellyel az európai államok valamennyi bibliográfusa élére helyezkedtél — azt hiszem. Egyelőre haladj minél serényebben, a végére nem várva megérdemelt dicséretekre, megelégedvén azzal az öntudatos érzéssel, hogy egy ilyen világító művet alkothattál országaink és népeink javára.^ 27 Veress ezzel egyidcben még egy ilyen művet alkotott. A másik nagy munka a magyar—román közeledés szellemi hídjának újabb erős tartópillére: a Documente sorozat 28 . Veress Endrének a Magyar— Román könyvészet körül kirobban vita láttán minden oka meg lehetett volna, hogy a Duna medence népeinek közeledését elősegítő további terveiről lemondjon — ha nem lett volna izig-vérig tudós és bátor ember. De ő az volt, s az is maradt. Nem mondott le sok évtizedes kutatómunkája során kialakult tudományos meggyőződéséről, nem adta fel a semmiféle elismeréssel nem kecsegtető munkásságát, bátran állta a vihart. Mennyire illenek rá kedvenc írójának, Stefan Zweignek szavai: »Egy ember jellemét semmiről sem ismerhetjük meg jobban, mint arról, hogy miként viselkedik a döntő pillanatban. Mindig csak a veszedelem hozza ki az emberből legrejtettebb erőit és képességeit; mindazok a homályban meghúzódó tulajdonságok, amelyek nyugodt légkörben a mértékletesség felszíne alatt pihennek,
