Solymos Ede: Adatok a Fehér-Körös halászatához (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 14. Gyula, 1960)

Kárnyánszkynak volt egy kétközhálója, valami varsa féle lehetett. 3 m hosszú háló, két karó közé feszítettek ki. A háló közepén 2 m hosszú szűk zsák volt, de vörsök (kürtő) nélkül, olyan szűk volt, hogy a hal nem tudott megfordulni benne. A folyó Körösön szurkálták le egymásmellé keresztbe, szájjal felfelé, két oldalt annyi helyet hagyva, hogy egy-egy pókász elfért. Éjszakára tették le, amit a háló fogott, az Kárnyánszkyé, amit a pók, az a pókászoké volt. Mint mondják, ez »olyan lopottforma halászat volt, mert a vizet elrekeszteni nem lett volna szabad«. A pókászok készítenek néha dudvából nyeregtetős gunyhót, hogy eső ellen behúzódhassanak. Nagyobb távolságról a szerszámot nem cipelik haza, valami közeli tanyára teszik be, csak a hálót viszik magukkal szárítani. A halat a vízen haltartóban tartják. Készítik vesszőből, cérnából kötve, vagy deszkából szögelnek össze bárkát. Gyakori a drótháló haltartó is. Ha ilyesmi nincs, vessző vagy zsinór pórászra fűzik a halakat. A fogást zsákban viszik haza. Nagy ritka, ha eladásra tellik, akkor a háztól is elkel, piacra nem kerül. Ma már örülnek, ha saját szükségletre elég. Pedig jó szerszám volt ez 30—40 évvel ezelőtt. Bizonyságul szolgáljanak az alábbi visszaemlékezések. »Törtent egyszer, hogy a tehén legelőért 20 Ft-ot kellett fizetni. Nem volt pénzünk. Mondom: anyjuk, nagy haljárás van, itt egy szapuló, telehordtam vízzel, lemegyünk halászni ketten (pókkal). Annyi halat fogtam, hogy vittem eladni Csabára, egy kocsmárosnak eladtam, 26 Ft-ot kaptam. Az asszony hordta fel a kötőjében a halat, hogy ne dögöljön meg. Valamikor piacra is jutott. Egyszer meg kukoricát fosztottunk, itt voltak a szomszédok, heten, nyolcan. Daloltak a lányok. Mondom, holnap sült hal lesz. Megvágtam három cső kukoricát, letettem, kétszer-háromszor, míg fosztottunk, de nem volt semmi. Mikor szétoszlottak, mondom az anyjuknak: te csak feküdj le, én még felhúzom kétszer-háromszor. Ahogy húzom fel — az anyjuk lefeküdt —, nem tudtam eltalálni, mi a fityfiringós fene van benne, mert akkorát csapott, hogy az én szemem is tele lett. Kerítés volt előtte, addig felhúztam, megfogtam a pók végét, bedöntöttem a kert aljába. Ott a farkával úgy pofonvágott, hogy most is emlékszem rá. A dobbanásra az asszony is felserkent, betettük a dézsába, 5 kilós potyka volt, egy kiló ikra volt benne. Sem azelőtt, sem azután nem fogtam olyant. 1—3 kilósak voltak« (Holt-Körös). »Egyszer emelővel 20 kilós harcsát fogtam. Egy darab egy kilós és egy félkilós potyka volt benne. 400 koronát kaptam érte.« A pók végig kiséri a dobozi halászokat egész életükön. Ezzel kezdik és ezzel fejezik be.