Dorogi Márton: Adatok a szarvasi szűcsmesterséghez (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 13. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

A csávázással már a század vége felé felhagytak. Azóta túlnyomóan pácolással, vagy szerezessél készítik ki a bőröket. Egy bőrhöz fél liter vizet, bele 10 dkg konyhasót és 10 dkg timsót tesznek (télen kevesebb só kell). Ezzel bekenik a bőröket és hűvös helyen kiteregetik, amíg csonttá nem szárad. Ujabban vitriolt is tesznek a pácoló lébe. Ezt mondják szerrel való készítésnek. 4. Törés. Mielőtt munkábafogták a bőröket, három-négy napon át vízzel kenegették, kelesztették. A meglágyult nedves bőrök mehettek törés alá. Először nyakára, majd farára, aztán négy lábára kötötték fel és vasgamóval mindannyiszor alaposan meghúzgálták. A gamóval tört bőröket hlinával, fehér földdel, újabban bécsiJ

ehérrel beszórták és a kaszán is alaposan meghúzgálták hosszában és széltében (2. ábra). A kisebb bőröket és dohányzacskókat a curholón törték és puhították meg. 5. Színelés. A subáknak való bőröket színeitek, vagyis gyenge sárgás árnyalatot adtak neki. Sárgaföldet vízbeáztattak, megszűr2. ábra. Szűcs a kaszapadon. (Népi ábrázolás Lapis Pál szűcskönyvéből.)