Marik Dénes: Gyula mezőgazdasági fejlődése (1945-1960) (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 12. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)
5. A termelőszövetkezetek megalakulása
Nyilvánvaló, hogy a felszabadulást követő első években, az újjáépítés első szakaszában a kötelező beadás rendszere kényszerű kellemetlenség volt, de a rendkívüli termelési és ellátási helyzetben az újjáépítést csak ez a rendszer biztosíthatta. Más kérdés, hogy az 1950. évtől a termelőszövetkezetek fejlesztési időszakában, az adminisztratív módszerek bevezetése szakaszában a kötelező beadás nélkülözhető lett volna-e, hiszen ebben az időben a termelőszövetkezetek fejlesztése amúgy is állandó bizonytalanságot jelentettek az egyéni parasztgazdaságokra és már jelentősen befolyásolták a paraszti termelőkedvet. Ebben a szakaszban nagyon sokat rontott a dolgozó parasztság körül kialakult légkörön a sok szabálysértési eljárás, a csekély hibákért kiszabott túlzott pénzbüntetések, a gyakori közellátási büntetőperek, az adóprés kíméletlen működtetése, amit a megye egyes vidékein a termelőszövetkezeti fejlesztés ^nehéztüzérségének-" is neveztek. Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy Gyula város mezőgazdasága — ami egyébként országos jelenség volt — 1953. nyarára már annyira leromlott, hogy az elhibázott agrárpolitikai irányzaton változtatni kellett. Az első kormányzati intézkedések közé tartozott, hogy lehetővé tették a termelőszövetkezetekből való kilépést és az egyéni gazdálkodásra való áttérést. Bár ezzel a lehetőséggel Gyulán nem túl sokan éltek, mégis ez a rendszabály alkalmas volt arra, hogy újból fellendüljön az egyéni gazdálkodás, megszűnjön az örökös bizonytalansági, félelmi érzés és javuljon a mezőgazdasági termelés. Amikor 1955-ben újból megindult a termelőszövetkezetek erőteljesebb fejlesztése, az irányelv már az volt, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek fejlesztése párhuzamosan és egyszerre folyjon a termelés növelésével, a termésátlagok emelésével. Ilyen helyzetben érte az ellenforradalom a termelőszövetkezeti mozgalmat. El kell ismernünk, hogy 1957. első fele jelentős visszaesést okozott Gyulán is a termelőszövetkezetek helyezetében. Gyula város párt- és városi igazgatási szervei gyorsan levonták a korábban elkövetet hibák tanulságait. Helyesen ismerték fel, hogy a belterjesség és a nagyüzemi gazdálkodás szorosan összekapcsolható és egyre több feltételét teremtették meg a magasabb szántóföldi terméshozamnak, a nagyüzemi állattenyésztésnek. A korábban elkövetett hibákból levonták azt a tanulságot is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek szervezését és a termelés jelentős emelését egyidejűleg csak úgy lehet eredményesen megvalósítani, ha biztosítani tudják a termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdulását. Ehez biztosítani kell, hogy a termelőszövetkezetek az egyéni gazdaságoknál belterjesebben, fejlettebb módszerekkel és eredményesebben gazdálkodjanak.
