Dankó Imre – Korek József: Kötegyán (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 11. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1960)

telephelye. A leletanyag egységes s a Békés megye keleti részén jól ismert bronzkori anyaggal azonos. A feltárt anyagban kisebb arányokban megtaláljuk az egykori élet más, nagy településekből már ismert formáit, típusait. A csiszolt kőbalta még mindig használatban volt, a fém ritkán jutott el erre a telepre, önálló fémművesség nem alakult ki. A földművelő eszközök közül e telepen is a szarvasagancsból készült kapákat találtuk meg kidolgozott és félkész termék formájában (I. 4., 7.). A ház körüli munkáknál használták a csontbogozókat (I. 3., 5.), a fonáshoz az orsógombokat (I. 6., 11.). A háztartással kapcsolatosak a tűzhelyrácsok, amelyek e korban elég gyakori hordozható tűzhelyekből származnak. A telep életformája kapás földművelést űző parasztgazdaság, amelyhez elég jelentős az állattartás, mint ezt a telepen talált állatcsontanyag bizonyítja. Az élelem szerzéséhez felhasználta a gyűjtögető életmódadta lehetőségeket: a vadászatot és a halászatot. A telepen előkerült kerámia nem nagy változatosságot mutat. Leggyakoribb az egyfülű bögre, 6—9 cm magasság között, díszítés nélkül és jellegzetes gyulavarsándi díszítő motívumokkal. E díszítések között általános az árkolás, a mélyített spiráldísz és a ferde vonalkázás (II. 6., 11., 13.). Gyakori típus a csonkakúpalakú, kisméretű pohár, a szájnyílás alá helyezett rátett bordadísszel (II. 5., 10.). Előfordul a szinte miniatűrnek számító, szüknyakú, kihajló peremű korsó, amelynek gyakorlati rendeltetését kicsiny volta miatt nehéz meghatározni és ezért gyermekjáték edénykének is tartják (II. 4.). Jellemző forma az ovális tál (II. 14.), középen lévő füllel. E korban gyakori az edényfedő. Két formát találunk, az egyik homorú felületű fedő, középen hengeres fogantyúval. Az edény szájnyílásába szolgáló felülete domború. Nagyobb, 14 cm átmérőjű edény fedésére használták (I. 8.). A másik típus a mai kannafedő formáját közelíti meg, gömbölyű, vagy kúpofi tetővel, hengeres testtel. A település kerámiai anyaga teljesen megegyezik a Békés-várdombi ásatások leletanyagával

2 s ugyanazokat a formákat, díszítéseket mutatja, mint a szomszédos Sarkadon a század elején elhordott nagy bronzkori telep. Az Érpatak, egykori folyómedrek kiemelkedő felületén nagyon sűrűn települt le a bronzkori közösség. A teleptől keletre, az ún. Török templom helyén — amely egy XVIII—XIX. századi temetőkápolna volt, szintén sűrűn jelentkezik az ugyané kort mutató cserépanyag, de a két telep között a Gyepes egyik kanyarulatában a szántással felszínre hozott sártapasz töredékek alapján bronzkori halászkunyhó maradványaira gondolhatunk. A Sármási-dűlőben Noveczki József 64. sz. tanyáján, a Gyepes egyik kanyarulatában is van egy bronzkori település. Szántás közben