Dankó Imre: A Körösköz-Bihari hajdúság (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 8-9. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

hajdúváros, hanem csak katonákat említ lakosaiként. Sarkadra vonatkozóan a hajdú elnevezés csak később jött használatba. Vidékünk a XVII—XVIII. században merőben más képet mutatott mint ma. A Körösök, a Berettyó, az Ér .szabályozatlanul folyt, árvizeik nagy területeket mocsárvilággá változtattak. Hatalmas nádtenger borította az i egész vidéket. A partosabb helyeken, vagy a csak időnként i vizes részeken kiterjedt mocsári erdők voltak. A falvak a vízből kiemelkedő, rendszerint kis területű hátságokra települtek. A lakosság főfoglalkozása az állattenyésztés volt. Félvad állataikat fegyveresen őrizték, nehogy elrabolják őket. Az állattenyésztés mellett nagy jelentőségű volt a halászat és vadászat is. Sokan (pedig (gyűjtögetés révén szerezték meg élelmüket. Ezek a viszonyok tették lehetővé |,hogy a falvak lakosai veszély esetén odahagyva lakhelyeiket, elmenekültek és néha hónapok, Isőt évek során a vadonban, megközelíthetetlen helyeken éltek. j ; A földmüvelésre alkalmas kevés terület nagy (becsben állt, bár a földművelés már csak a földrajzi körülmények miatt is kevésbé volt fontos; kizárólag saját szükségleteikre termeltek. Főterményeik a kö,les és a kétszeres voltak. A lakosság egy része nem lakott (bent \a (faluban, hanem a szarvasmarha, sertés és juh csordákkal kint tanyázott, egyik helyről la másikra vándorolt. A legtöbb Körösközbihari hajdútelep nem volt úgynevezett'kertes település.^ A falvak minden esetben alkalmazkodtak a földrajzi adottságokhoz. Rendszerint nehezen megközelíthető helyeken létesültek, ezzel is biztonságukat fokozták. Nemcsak az ellenség talált rájuk jnehezen, hanem a különböző adóösszeírók és dézsmaszedők sem háborgatták őket. Ezenfelül la hajdútelepek a katonai jellegnek megfelelően valóságos kis erődök isjvoltak;és egymással összefüggő (

palánkrendszert alkottak. Mindenütt ahol lehetséges' volt, (mély i árok vette körül a falut, az árok belső oldalán magasra hányt geráddal. (A gerádon sok esetben palánk vagy töviskerítés állott. A faluba csak egy vagy két úton (gáton), kapun lehetett bejutni. A telep közepén állt a templom, rendszerint a legmagasabb helyen. A hajdűtelepek templomainak zöme erődtemplom volt. Zömök, vastagfalú, kicsi ablakokkal ellátott tornyaikat őrtornyokként használták. Veszély esetén! a nők az értékesebb holmival a templom kerítésébe menekültek. A tcmplomkerítésck rendszerint téglából készültek és lőrésekkel voltak ellátva. A ^kerítés négy sarkán négy bástyácska állott. A templomok tornyain kívül más őrhelyeik is voltak. Az egyes telepek közti terület tele volt úgynevezett górékkal, azaz magas (faoszlopokra épített faházikókkal. Ezekben állandóan tartózkodott egy vagy két őr. De őrhelyekként használták a nagy, ma68 Györffy István: Az alföldi kertes városok. Magyar nép, magyar föld id. m. 153—215. p. Ez a két .tanulmány Böszörmény és Szoboszló települési sajátságainak ibemutatásával ismerteti a kertes települést. Györffy egy kimutatásában, amit a II. József-féle térképek alapján készített (Az Alföld (településformái c. tanulmány a Magyar falu, magyar ház c. kötetben, Budapest, 1943. -91—108. p.) a Körösköz-bihari hajdútelepekről a következőket mondja: "Kaba, Báránd, Vekerd, Sarkad, Mikepércsi, Sáránd, Tépe, Berettyóújfalu Sas Kornádi nem kertes; Derecske, Berettyószentmárton {kertes település.