Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

A ványai juhbehajtás

Telik a bírságból ! Lásson ki-ki dolgához, tisztehez« — így bíró uram, az esemény fontosságához mérten. Bezzeg lett lótás-futás. Aki birta lábbal és tüdővel, az a nyáj után eredt. A fehérnépek tüzet raktak, tyúkot fogtak. Városgazda uram pedig csapot ütött egy kocsmából átgörgetett hordóba. Közben kellő méltósággal gyülekeztek a nemzetes tanács tagjai. Bíró uram roppant ésszel ült a székben, »llovok olyan bírságot a szomszéd atyafiakra, hogy késő ivadékuk is kesergi!« No, eddig minden rendjén ment. A tyúkhús is emelgette már a fedőt, a tanácsterem hosszú asztala is meg volt terítve, a bor is folyt a csapon. Nem volt semmi baj, semmi hiba, mint a friss tojásban. Csak akkor tört ki a patália, amikor a határba szalasztott emberek csüngő orral kullogtak vissza. »Hat a nyájat hol hagyták kendtek ?« — förmedt rájuk a bíró. A szószóló szomorúan legyintett: »Elrepült...« — szólt gyászosan, mintha halálesetet jelentene. Iszonyúan felgerjedt erre a bíró: »Velem ne kukoricázzék kend, mert megfekszi a derest! Tudja-ó, hogy a város fejével beszél?!« Amaz megtapintotta nadrágja fenekét és tovább szólt: »Megkövetem instállom, de szakasztott úgy igaz, amint mondám. Meri; amit az a gézengúz juhnyájnak mondott és bíró uram is annak látott, az bizony egy nagy csapat kövér gödény volt. Azt találtunk ott temérdeket, szépecskén ődöngtek a zsombékosban, de juhnak nem volt ott híre-hamva se. Ha kettőbe hasíttat bíró uram, akkor sincs ez másképpen !« Mit határozott a hopponmaradt tanács? Erről már nem szól az emlékezet. A tyúkhúst igencsak elfogyasztották, alkalmasint megitták rá a bort is. De Csuba ezt az áldomást már nem várta meg, mfég a vidámság tetőfokán eltávozott, egy sült tyúkkal a hóna alatt. Nem akarták a ványaiak ennek az esetnek hírét költeni, mégis kitudódott. Beszélik, hogy egyik megyei tisztújítás alkalmakor a felvonuló környékbeli nemesség összetalálkozott valamelyik útszéli csárdában. Kocintgattak egymás egészségére, a muzsikás cigányok előtt meg három ványai legény táncolt rátartian, kényesen. Akadt, aki nem állta meg szó nélkül: »No, szépen takarosan eljártátok, kedves komám!... Csak azt az egyet restellem, hogy elröpítettétek a juhnyájat!...« Nosza, összegabalyodtak erre emberek, fokosok! Nem is oldódtak szót, amíg elő nem vágtázott Simay csendbiztos a pandúrjaival és nagy üggyel-bajjal külön nem választotta az elevenekéit a holtaktól. Régen volt! Azóta hűlt egy kicsit Csuba táltos főztjének a heve s nem égeti meg senkinek a száját.