Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

A magatojta tojás

• A magatojta tojás t Ma már felesleges volna arról disputálni, hogy vannak-e boszorkányok vagy se. Amaz elmúlt időkről írok most, amikor még sokan azt képzelték, hogy vannak. A békési öreg Bódizsné esetéről emlékezem. Még diákkoromban hallottam ezt Iaz öreg B. Nagy Márton bácsitól, aki amolyan csőszféle ember volt, magafűzte bocskorban járt, magaöntöttc ólmosfával, és gólyabegyből csinált zacskóban tartotta a ipipadohányt. Valahol a Békés, Sarkad, Gyula közti határrészen találkoztam vele s ott mesélgetett nekem sok »igaz törtenetet« egy tanyai ólban üldögélve, csendes esős májusi napon. Mint »regimodi szemely« lassan, megfontolva eregette a szavakat, hátamögött pediglen két magamkorú fickó hallgatott huncut vigyorgással. Amikor még ez az elmondandó história történt, nem volt nehéz feladat a közigazgatás, \vagy legalább is könnyen vették. Nem is tanyázott fenn a városházán az akkor nemes, nemzetesnek nevezett Tanács mindenik tagja, hanem sort fogtak és hol egyik, hol másik csoport előljáró pipázoltt a zöld asztalnál. Az volt a szokás, hogy ezek a sorosok ott is ebédeltek, vacsoráztak a városházánál. A városgazda uram gondoskodott a tele-kamaráról, úgyszinte a pincéről, a kisbíróné lelkem pediglen kezelte a főzőkanalat nagy szakértelemmel, bő zsírral ékesítvén az étket és a maga két oldalát. Mondanom se kell, hogy a bőséges eszem-iszom borsos költségeit a közi kassza Iterhére rótták fel. Mert, hogy annyi okos ember feje a más bajában főjjön, a hasa meg korogjon, azt már a város se kívánhatta! Igaz-e? Különösen tojást fogyasztottak igen sokat, mert a rántottás kolbász, borral leöblögetve, véletlenségből mindegyik tanácstagnak nagyembere volt. — Nahát osztán, ezt a termérdek tojást mindig az öreg Bódizsnétól vásárolták. Ezen a réven került őkelme a históriába. Egy szép napon is az történt, Jhogy leküldték hozzá a hajdút: »Lodulj csak, hé! Hozzál egy kaska tojást. Egyik Jáb ad itt, másik ott!« Igenám, de az öreg Bódizsné nem volt otthon, éppen kinn őgyelgett a hetiben, az ócskós-soron. Unokája, egy kelekótya lánygycrek fogadta a város paszományos emberét. »Most hiába jött kend, — mondta neki, — mégha itthon volna is öreganyám, akkor se tudna tojást adni, mert még nem tojt máma«.