Szűcs Sándor: Békési históriák (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 6. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)

A rét rejtekén

ombolyos víz fenekén a csíkok és a halak ették meg a kurázsis vitézeket. — Az öregek emlékezete szerint valamikor, kisgyerek-korukban, a Templombalom alján még állt csonka-bonka maradványa annak a vénségesvén mocsári tölgyiának, amelyről az a legenda járr#, hogy a szeghalmiak arra biggyesztették ki a tatárok turbánját, lándzsájuk hegyére tűzve. Jó ijesztő volt ez! Ezt látva, a legvakmerőbb tatáinak is eszébe jutott a khán intelme. Csak a rétszéli halmok meg a part gerincére állva, magyaros risztungot öltve, próbálták kicsalni a népet. Fűzfából, bodzából majd öles hosszúságii kürtöt fúrtak-faragtak) s azon keresztül rikoltoztákSári, Mári ne féljetek, Pista, Jani ide gyertek! Elmentek már a tatárok!... De nem hajtott senki erre a szép szóra... A békésieknek is hiába kiáltozták: Gyertek haza magyarok, Elmentek a tatárok! Süssetek húst, kalácsot, Csapjatok vigasságot! Nem 'ment haza senki. Benn voltak a Pereccsi-szigetben, a mocsár közepén, Nádból kunyhót csináltak maguknak; míg el nem fogyott kevés kis lisztjük, addig cipókat sütögettek a partoldalba vájt üregekben; azután pedig kenyérhíján súlyommal és böngyölével (a gyékéuytő lisztjével) ették a halat, meg a vadmadár húsát. Hanem az utánuk ólálkodó tatárok cgyszercsak felfedezték, hogy a rengeteg nagy nádas közt egy kanyargós keskeny róna, vagyis vízi út vezet a rejtekhelyükhöz. Nosza, nekivágtak! De vesztükre, mert a róna medre ki volt verve éles kaszákkal, sarlókkal, kazalvágóval, kaszurtál s ott pusztult a csapat e szerszámok között. El is nevezték a rónát és a környéket Tatárvágásnak. Azt a falut pedig, amit futásában épített Vesztő-nck keresztelte a nép. Ebből lett idővel Vésztő helysége —, meséli a hagyomány. A Füzesgyarmatiak a Cséfán-szigetbe húzódtak, mikor jött a hírnök, hogy »nyakunkem. a tatár !« Szeghalmot már felperzselte, üszköt dugott a házak ereszébe. — Voltak a tatárok közt olyanok, akiknek egy nagy kucsmából meg egy hosszú dárdáitól állt mindössze a vitézi viseletük. Nem kellett azokra gúnyát adni, mert olyan hosszú szőr fedte a testüket, hogy abból semmijük se látszott ki. Ezek úgy úsztak a vízben, akár a kutya, ha partra értek, csak megrázták magukat. Beúsztak a -rónákon a gyarmatiak után is, nagy üvöltözéssel, ordítással. De csúnyán megjárták! A legények a parton várták őket; felgyűrt gatyaszárra vetkeztek, szárukat, mellüket veresre festették, fejükre pedig lyukas kobaktököt húztak s a látásuktól megrémült tatárokat, akik azt hitték, hogy az ördögök tanyájára érkeztek, jól kifent, kalapált kaszákkal mind egy szálig lekaszabolták.