Hanzó Lajos: Feudalizmuskori árutermelés és iparfejlődés Békés megyében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 5. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)
Feudalizmuskor! árutermelés és iparfejlődés Békés megyében Békés megye iparfejlődése igen érdekes. Főleg azért, mert a középkor folyamán jelentős fejlődési fokot ért el árutermelése és iparfejlődése, de a Mohácsot követő időkben teljesen megsemmisült, majd a török hódoltság után az iparfejlődés új körülményeivel találkozunk. Érdekkeltő azért is, mert jellegzetes vonásokat találunk, melyek az Alföld jelentős részére általánosíthatók, továbbá az országos fejlődés sok mozzanata mérhető le a Körösök vidékén és ezzel ezek hatását kis területen vizsgálhatjuk. Ezen vonások ellenére is a megye helytörténeti bibliográfiája csak egy olyan művet tud felmutatni, mely kifejezetten az iparfejlődés kérdéseit vizsgálja: Áchim Jánosnak;, a békéscsabai ipartestület egykori neves jegyzőjének munkája szorgalmas adatgyűjtés, ezért sok vonatkozásban eredményesnek tekinthető; de jelentős negatívuma könyvének, 1 hogy csak a szervezeti élet alakulását vizsgálja, míg a termelési folyamat problémáját nem is érinti. Időbelileg is csak a XIX. századra szorítkozik. Szintetizálás vágyával lép fel e tekintetben Üjvári Julianna, aki a megye történelmét tárgyaló vállalkozás során főleg iparstatisztikai adatok feltárásával tesz kísérletet az ipartörténet kérdéseinek megvilágítására. 2 Scherer Ferenc városmonográfiájaS éppen adottságaiból kifolyólag csak kevés teret tud szentelni a megye iparfejlődésének, Implom József pedig kisebb tanulmányában a gyulai céhek szervezeti fejlődését vizsgálja.* Megyénk ipartörténeti kutatása elsősorban a szervezeti élet megvilágítását állította előtérbe. Nem került azonban szóba,az ezzel kapcsolatos árutermelés problémája, így háttérbe szorul a mezőgazdaság fejlődésének és az iparfejlődés egy- . másrautaltságának és össze fonódottságának kérdése. Különösen vonatkozik ez a XVII1. századra, ahol szépen nyomon követhető a háziipartól elszakadó kézművesség alakulása. Ez a körülmény indokolja, hogy behatóbban foglalkozzunk a Hariuckern birtokon folyó gazdálkodással, ahol a mezőgazdasági árútermelés kibontakozása melegágyát fogja képezni a gazdasági élet másik oldala kibontakozásának is. 1 Áchim János: Békéscsaba ipari szervezeteinek története. Békéscsaba. 2 Márkus György (szerk): Békés vármegye. Bp. É. n. 146. 1. 3 Scherer Ferenc: Gyula város története. Gyula 1938. 4 Implom József: Gyulai céhek. Békésmegyei Hirlap. 1929.