Banner János: Régi kutatók – új feladatok. A gyulai múzeum kilencven éve (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 1. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959)
hasábjául, sőt az AÉ-ben 88 és a MKÉrt-bcn 89 . E két utóbbi a gyulavársándi — mondhatnám versenyben végzett — ásatások eredményeiről szól. Nevezhetnek ezt régészeti szüretnek is. hiszen minden megfigyelés nélkül kerültek a tárgyak a múzeumba. A verseny a gyulai és az akkor már erős állami támogatásban részesülő békéscsabai múzeum közt folyt, ugyanazon a területen. Sajnos azonban, csak az ásató munkások versenyeztek s a vezetők csak iki-kijárogattak az anyagot öszszeszedui, a javát kiválogatni. Az a temérdek későbronzkori anyag, amely a két múzeumban ekkor halmozódott fel, hogy iménti szavait az ő ^munkájára is idézzem: »a lelet fontosságára becses adatokat« összezavarta, »amikor értéke* valóban »semmisse« vált. Pedig tudta volna Domonkos, mit kell tennie. Részletesen írt erről »Archaeologiai ásatás* címen 9u , azon frissében, ahogy Roskától, kora legpontosabb ásatójától látta és ballotta. Beszél ebben rétegekről, mérésekről, feljegyzésekről stb, majd így folytatja: »Nemelyck egyáltalán nem mértek semmit. Főgondot arra fordították, hogy minél több tárgyat vigyenek haza a múzeumba(?)«. (Még kérdőjelet is tesz a szó után, hogy kétség ne maradjon afelől, hogy Krammer Nándornak a békéscsabai múzeum számára végzett ásatásaira céloz). » Az egyforma tárgyak közül csak a szebbeket s azokat sem mindet szedték fel; az jedénycsercpek összegyűjtésére nem is gondoltak, kődarabokkal nem törődtek. — Az ilyen ásatás természetesen nem egyéb barbár dulásnál, mely az őskultúra tárgyait, habár megmentette is részben, de gondatlanságával úgy összezavarta, hogy több kárt tett, mint hasznot. — A feltolakodás már olyan mérvű lett, hogy a Múzeumok Főfelügyelősége az Alföldre nézve külön osztályt szervezett s most azon gondolkozik, hogy törvényhozási úton mentse meg a még megmenthetot« 91 . Ms a békéscsabai múzeum — valóban kritikát érdemlő — munkáját ismételten is kiteregeti: »Az autenticitást nem szabad úgy megsérteni, mint egyik múzeumban láttam, hogy bronzkori ember váza mellett a la Téne periódust legjellemzőbben képviselő edény van besüllyesztve, bár tudom, hogy ugyanazon halomból került elő a váz és a tárgy*... 92 . Lényegében igazat mond ugyan — s ez a fennebbiekben az ő munkájára is vonatkoztatható — szó sincs itt bronzkori sírról és la Téne edényekről, hanem Árpádkori sírokról és egy-egy bronzkori edényről. De hát ki mondta volna meg ezt az igazságot V Hiszen a csabai múzeum még az edényekben lévő földet se távolította el, az ásató iránti kegyeletből. Hogy Attila székhelyét, legalább is elméletben ő is kereste, azon a már mondottak után nem csodálkozunk. »Csallany Gábor — írja — Attila sírját a 88 . A Lopós-halom. AÉ. 1908. 53 — 78. 89 . A gyulavársándi Loposhalom tárgyairól. M KÉRT. VI. 19—25. — A gyularemetei zabla. Uo. 48—49 — A gyulavársándi nyakperec. Uo. IV. 50. 9 0. Békés, 1911. 36. sz. 9 L Uo. Tévedés. A Magyar Földrajzi Társaságnak volt Alföldi Bizottsága. 'Hoska ásatásait ennek a költségén végezte. 92 . Nemzeti Kultúra, 1912. 119. j »
