Németh Csaba: A gyulai Erkel Ferenc Múzeum Erkel-gyűjteménye (Gyulai katalógusok 12. Gyula, 2007)
ként említett. Az viszont nem derül ki, azonos lehet-e ezzel a Brassai-féle zongorával, vagy máshonnan származik. 25 A kiállításban bemutatott hangszer egy igen speciális megoldású öszvér jószág. (4. fotó) Bár klaviatúrája egy zongoráéra emlékeztet, de ugyanúgy levegőbefúvással hozható működésbe mint egy harmónium. Két pedáljának felváltva történő folyamatos nyomásával lehetett megszólaltatni. Ilyenformán előadás közben egy időben kellett dolgoznia a lábaknak és a karoknak, vagyis szinte az egész testnek, akárcsak egy harmónium esetében. 4. Brassai Sámuel zongorája A gyűjtemény gyarapodását 1962-ben Koszta Rozáliának az Erkel-házról készített tusrajzai jelentették. Mindkét műve a képzőművészeti gyűjteményt gazdagította. 26 1965. április 30-án Türkössy Antal zeneiskolai igazgató letétbe helyezett öt és fél évre, illetve ha azalatt senki nem jelentkezne értük, örökre négy kottát: 15