Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Cseh János: Szkíta földművelők-állattartók településeinek régészeti nyomai a Zagyva mentén (Településtörténeti kutatások Szolnok határában 1986–1990 között)

KORONGOLT, PEREM FÖLÉ EMELKEDŐ FÜLŰ, KETTŐS KÓNIKUS BÖGRE; VII. FELÜLET 35. OBJEKTUM A kerámiát a Zagyva-mederátvágás déli végénél (a nagy ásatási terület délkeleti sarkában) elhelyezkedő VII. felület egyik Kr. e. V-IV századi telepgödre rejtette magában (9. kép). Közel felerészben kiegészített, ezt a rajz külön nem jelzi. A fazekaskorongon jó minőségű agyagból készített, szürkésbarna színű edény, bikónikus formájú, középmagasságban található törésvonallal. Pereme kihajló és lekerekedő, aljrésze kissé profilált és finoman homorú, rajta besimított-bekarcolt vonalak figyelhetők meg. Belül markánsak a korongolás nyomok. A külső oldalán lágyan hornyolt szalagfüle a váll alsó részéből indul és fölemelkedve-visszafordulva csatlakozik a peremhez. Egyes felületrészeken lekopott simításnyomok láthatók. A merítő/ivó bögre (mondhatni merice) magassága 11 cm, szájátmérője 9-9,5 cm, hasátmérője kb. 12 cm, talpátmérője pedig 5-5,5 cm. A fül úgy 3 cm széles. A szkíta koiné világában, főként a nyugatabbi régiókban nagyon jellegzetes, markáns kerámiafajta, a korongolt és kézzel formált változatban egyaránt elterjedt magas fülű bögrék vagy leginkább így jellemezhető készítmények még manapság is jobban ismertek a temetőkből, sírleletekből, mint településekről. Ezen két nagy régészeti jelenségcsoport edény anyaga fő vonásaiban ugyanolyan vagy hasonló, következésképp a temetkezőhelyeken előkerültekről tett megállapítások a telepkeramikára szintúgy érvényesek kell legyenek. Azért is fontosak ezek a füles bögrék, mert egy-két más forma mellett rajtuk tanulmányozhatók, bennük láthatók a korongolás első zsengéi; a technológia kárpátmedencei megjelenésének legelső, korai produktumai. Korszakváltó, korszakalkotó horderejű volt ez a vívmány a „barbár" kézművességnek igencsak lényeges szféráját képviselő edényművesség, most már, mondhatjuk, a fazekasság történetében, ebből következően a régi9. kép. Az alföldi szkíta régészeti ségtudományban is meghatározó. emlékanyag egyik vezető edénytípusa: Tekintve, hogy a Kelet-Kárpát-medence a korongolt, bikónikus, magas fülű középső-késő Hallstatt és a korai La Tène bögre kultúra hosszú évszázadaiban döntően és tagadhatatlanul keleti kötődésű, orientációjú területként fogható föl, így a kutatás, a régészeti búvárlat komolyabb vonulata azt a miliőt, amely indíttatást adott a korongozás szkíta kori alföldi elterjedésének, a másodlagos, szekunder görög-hellén magaskultúrát képviselő északés nyugat-pontuszi partvidék városainak világában keresi. Az időpont nagyobb tévedés nélkül, kvázi kockázatmentesen a Kr. e. VI.. század második felére tehető bizonyos áttételes kronológiai párhuzamosítások, ekvivalenciák segítségével; a korongolt áru relatíve tömegesebb használatával a Zagyva-parti szkítaszigünna településeken sem számolhatunk a Kr. e. VI-V század fordulója körüli évtizedeket sokkal megelőzően, de ekkor már föltétlenül. És itt megint csak utalnunk kell Tiszapüspöki-Karancs(-Háromág) kora vaskori településére, em88