Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Cseh János: Szkíta földművelők-állattartók településeinek régészeti nyomai a Zagyva mentén (Településtörténeti kutatások Szolnok határában 1986–1990 között)

„Arról a földről, mely ettől a vidéktől északra esik, senki sem tud pontos felvilágosítást adni, hogy ott miféle emberek laknak. Azt kell gondolnunk tehát, hogy az Isztrosz túlsó partján áthatolhatatlan, végtelen pusztaság terül el. Úgy hallottam, az Isztroszon túl egyetlen nép lakik, a méd viseletben járó szigünnák. " (Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Ötödik könyv 9. Muraközy György fordítása) Egyetlen olyan archeológiai periódus nincs vagy alig a Nagy Magyar Alföld széles térségeit tekintve, amelynek települései, telepobjektumai annyira kevéssé lennének föltárva, de főként publikálva, mint az időszámításunk kezdetét megelőző VI—III. század világáé, azaz a végső soron észak-iráni, illetve déloroszországi eredetű népcsoporté, a szkítáké, esetleg a kimmer-rokon szigünnáké. Bárhová is jutott mostanra az etnikai és kronológiai polémiák, diszkussziók sorozata, akárhogyan is gondolkodik ezekről az avatott szakember egyrészt, másrészt a korszakot érintő kérdésekben inkább csak valamelyest olvasott ember, mint jelen sorok írója: mindezektől függetlenül az a régész, aki ma akár egyetlen középső vaskori (értsd Kr. e. V-IV század) telepobjektumot, házat vagy pusztán egyszerű gödröt publikál, már csupán ezzel nagy szolgálatot tesz a szkítológiának, a kor település-kutatásának. Az olvasó előtt fekvő dolgozat, pontosabban az ennek hátterében álló Szolnok város melletti ásatás-láncolat tulajdonképpen ahhoz a megyei településkutatás sorozathoz kapcsolódik, amely éppen három évtizeddel ezelőtt vette kezdetét, éspedig 1961-ben Jászfelsőszentgyörgy határában, Csalog Zsolt munkálkodása révén. Ugyanő két esztendővel azután egy Tiszaszőlős melletti lelőhelyen tárt föl szkítának meghatározott telepmaradványokat (s még 1960-ban talán egy másik határponton is). A szerző ismeretei szerint ezzel le is zárult a megye korai-középső vaskori telepkutatásának első időszaka, mintegy „hőskora". Az újabb eredmény 1985-re datálódik: ekkor Kriveczky Béla és a szerző rövid leletmentésén, Tiszaigaron jutottak napfényre telepgödrök és természetesen kerámia. Nyomban ezt követően azután nagyon is sűrűsödtek a történések, hiszen a Szolnok közeli zagyvaparti ásatások során 1986-1988 között évente és tetemes mennyiségben kerültek dokumentálásra szkíta gödörházak és egyéb telepjelenségek több lelőhelyen is, Kovács Gyöngyi, Kriveczky Béla és a szerző jóvoltából. A mai napig ez az emlékanyag adja a Damjanich János Múzeum Kr. e. VI—III. századi lelet-, rajz- és fotógyűjteményének gerincét. 1991-1992 körül Kengyel határában ugyancsak föltárásra került néhány, csekélyebb relevanciájú telepjelenség-részlet, gödör (Cseh János). Föltétlenül megemlítendő Túrkeve, ahol 1998ban Pintér László és Polgár Zoltán ásatása hozott napvilágra szkíta kori telepanyagot. Ez az esztendő mintegy bevezetése volt a legújabb kutatási periódusnak, amely 1999 után, igazán 2000-ben teljesedett, bontakozott ki. Előbb említett évben egy kitűnő tiszapüspöki lelőhelyen (Karancs-Háromág) olyan enigmatikus objektumok és leletegyüttesek jutottak fölszínre, amelyek - előzetes meghatározás szerint és sejthetően, ha a korongolatlan kerámia restaurálása után sem változik a helyzet -, az ún. preszkíta időszakra (Kr. e. VIII-VI. század) tehetők. Mindenesetre 81