Hatalmasok viadala. Az Alföld szkíta kora (Gyulai katalógusok 10. Gyula, 2001)

Kemenczei Tibor: Az Alföld szkíta kora

part). Gyöngyösön és Nagytarcsán ilyen zabiák szarvasmarha, őz szobrocskákkal díszített bronz csörgők társaságában kerültek elő. Ezek a csörgők a sztyeppéken talált hasonló darabok alapján (Sztarsaja mogila) a Kr. e. VII. század második feléből, a VI. századból származhatnak. A Középső-Dnyeszternél kiásott korai szkíta, Perebukovci kurgánban talált egybekovácsolt vaszabla korát a Kr. e. 650 utánra határozták meg. A lovak irányítására igen alkalmas zablaforma volt ez, s ezért használatát a Kr. e. VI-V században az Alföldről az észak-balkáni trák és illír törzsek, valamint a kelet-alpi hallstatti kultúra népe is átvette. A Dél-Dunántúlon, a Szentlőrinc község határában kiásott temetőben nemcsak ilyen vaszabiákat, hanem hat ló temetkezést is találtak, amelyek kétségtelenül az alföldi szkíta jellegű kultúra hatását tükrözik. A ló kantárszíját összefogó szíjelosztók, kantárdíszek változatos formájúak. Az Alföldön talált darabok egy része bizonyosan keleti eredetű. Ezek közé tartoznak a Sajószentpéteren talált madárcsőr alakú bronz szíjelosztók, amelyek a Kaukázustól kezdve az egész sztyeppe vidéken gyakori részei voltak a korai szkítakor ló szerszámzatának. Helyi, alföldi mesterek is megformálták viszont azokat a korong alakú bronz szíjelosztókat, amelyeknek hátlapján egy, vagy kettős fül van. Ilyeneket többek között számos Szentes-vekerzugi temetkezésben és az ártándi vezéri sírban is találtak. A kantárszíj elosztók különösen szép darabjai találhatók a Szentes-vekerzugi 16. számú lósír (lásd előbb 7. kép) leletei között. A bronzból öntött korongokat aranylemezzel vonták be, amelyek így a kantárszíj fénylő díszeivé váltak. Ez a díszítés a lovas harcos rangját, gazdagságát mutatta. Az alföldi középső vaskori lovak felszerszámozásának módja közel két évszázadon át szinte változatlan volt. A késői szkíta korszak zabla formái, kantárdíszei nem jutottak el az Alföldre. Ismeretlen volt ott a balkáni, trák-dák lószerszámzat is. Az alföldi mesterek módosítottak ugyan a keleti típusú lószerszámzaton, de az fő elemeiben változatlan maradt. FEGYVERZET A szkíta harcosok igen jellegzetes fegyverzettel rendelkeztek, amely a sztyeppéi lovas nomádok harcmodorának felelt meg. Ennek legfontosabb eleme az íj, nyíl volt. A szkíta harcosok, a görög, iráni ábrázolások, a sztyeppéi kurgánsírok leletei szerint olyan összetett reflexíjat használtak, mint a későbbi korok sztyeppéi népei. Ezek az íjak azonban még viszonylag kis méretűek voltak, hosszuk 60-100 cm között mozgott. Emiatt könnyű, bronz hegyű nyílvesszőt alkalmaztak. Az íj fontos szerepe a harcmodorban, a halotti kultuszban is kifejezésre jutott. Nem egy esetben több tucat nyílvesszőt is elhelyeztek az elhunyt mellé a sírgödörbe. Az Alföldön a legtöbb, jellegzetesen szkíta típusú bronz nyílhegyet a Cegléden és Mátraterenyén kiásott sírokban találtak, szám szerint 35 és 25 darabot. A Kr. e. VII. században a szkíta harcosok kétélű, hosszú tokrészes bronz nyílhegyeket használtak. Ilyen nyílhegyek kerültek elő többek között Alsótelekesen és Sajószentpéteren. Az Alföldön azonban nem terjedt el ennek a fegyverformának a használata, ott főleg a háromszárnyú, rövid tokrészes nyílhegyek tartoztak a fegyverzethez. Szkítia területén a Kr. e. VII. század második felétől a 21