Napfényben gyantacsöpp. Szűcs Árpád festészete (Gyulai katalógusok 9. Gyula, 2000)

gimnáziumban érettségizett, nem kis hányattatások után. Azt követően - mivel nem látták szívesen az akkori Magyarország felsőfokú intézményeiben - volt műszaki rajzoló, Sztálinváros építője, végül túlkorosként a szegedi tanárképző főiskolán kötött ki. Vinkler tanszéke valóságos boldogság sziget volt a fagyos ötvenes években, a szocreál vad tobzódása idején. Vinkler európai műveltsége, sokoldalú tehetsége, vonzó személyisége éppúgy magával ragadta, mint tanársegéde, a tehetségéről és szépségéről egyaránt ismert Kováts Margit, későbbi felesége, gyermekei édesanyja és művésztársa évtizedeken át. Vinkler indította el a pályán, ő nyitotta meg 1965-ben első kiállítását. Többek között ezeket mondta: „A tér üteme lüktet a rajzban, semmi sem az már, ami eddig volt, képpé törik a sugárzás, és prizmára törik megint a kép. Töretlenül tükrözi vissza képi világban azt, amit a valóbóljelfog a szellem. A rend kristályvilága zendül meg a képek egén és vizén, földijén és fényében... hiszem, ez a művészet legfőbb haszna, segít bennünket, hogy az egyéni lét rövid időszakában megsokszorozzuk az életet. " Vinkler pontosan és emelkedetten fogalmazott. Szűcs Árpád és Kováts Margit tehetséges gyermekekkel ajándékozta meg a családot és ezt a nemzetet, és olyan művekkel, amelyek sokszorozzák hitünket és reményünket: érdemes élni! H

a Szűcs Árpád művészetét elemezzük, kevés pontosabb és tisztább iránymutatást találhatunk, mint saját ars poeticáit. Amikor 1972-ben, fiatal újságíróként műhelybeszélgetést készítettem vele, a következőkben fogalmazta meg elődeihez kapcsolódó viszonyát: „Nincs kedvencfestőm, nincs egyetlen példaképem. Sok-sok képet szeretek, sok áll közel hozzám. Talán mégis Botticellit említeném. Az ő minden Jeleslegességtől, zavaró monentumtól, sallangtól mentes képeit szeretem, az ő vásznain találom meg a legtisztább harmóniát. Nála minden a maga természetes valóságában hirdeti önnön szépségét. Már-már puritán, de mégsem száraz, mégis élettel teli." Később, 1989-ben így összegezte szándékait: „Sohasem törekedtem valamilyen divatos stílusirányzat követésére, de arra sem, hogy valami újat találjak ki. Ha a lélek belső гепфе, vagy a rend vágyása a kubizmus klasszicizáló JormanyelvéhezJordul; ha a szív dallamai a szecesszió érzelemindáin kígyózva eszmélnek önmagukra,- ha az analizáló elme mindent b Jogadni és mindet megmutatni akarása több nézőpontos ábrázolásban reméli Jóllelni az új szintézis lehetőségeit, nem kell aggódni amiatt, hogy ilyeneket már mások is csináltak. " Az első

; valóban műalkotásként értékelhető rajzok az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején kerültek ki Szűcs Árpád keze alól. Szűrrealista alkotások voltak. Mindenekelőtt Salvator Dali asszociatív szűrrealizmusának hazai rezdülései, egy szigorú és keményen fogalmazott diktátumokra adott lázadó válaszokként. A szocreál kötöttségeiben vergődő magyar művészet zsákutcáját látva mit is tehetett a fiaital tehetségek sora? Vigyázó szemüket az európai - akkor nyugatinak mondták - művészet már nem is annyira kortárs élmezőnyére - hisz arra végképp nem lehetett rálátásuk - vetették. így a század első felének művészeti viharkeverői, Picasso, Dali, Kandinszkij, Klee, Miro lettek a példaképek. De általuk a magyar ifjú művészgeneráció megtanulta: a művészet nem csupán kézügyesség; a tematika nem vérzik el a portrék, a tanyaképek, csendéletek és életképek szűkreszabott világánál. Fölfedezte a magyar művészet is a gondolat szabad áramlását, a psziché ellentmondásait, a szociológia hideg realitását, a világ mozgásainak tettenérhetőségét. Ki-ki a maga rokonszenvével, tájékozódásának, érzelmi azonosulásának és technikai felkészültségének megfelelően szinte lubickolt a felfedezett lehetőségekben. A polgárpukkasztó szürrealizmus érintését követően Szűcs Árpád nagyon hamar rátalált arra a kifejezési módra, arra a festői technikára, mely immár négy évtizede sajátja, s amely bebizonyította, milyen színes, gazdag és differenciált eszköze mondanivalójának kifejezéséhez. Ehhez egy sajátos technika segítette. Ez pedig nem más, mint hogy nem ecsettel, hanem rugalmas festőkésekkel viszi fel a festéket a lemezre. A fölhordást meghatározza a kés nagysága, a rátett festék mennyisége, a kéz dinamizmusa, az indulat eleganciája és sorolhatnám. Ez a technika köti elsősorban Georges Seurat-hoz, a pointillizmus legjelentősebb alakjához. Nem is annyira magához a képelőállítás technológiájához, inkább annak filozófiai megalapozottságához. Ahhoz, amit Seurat átstrukturálásnak, a való világ ritmizálásának nevez, ahhoz, miszerint a harmónia az ellentétek analógiája, melynek legfőbb építőelemei a tónus, a szín és a vonal. És persze ott húzódik, szinte tudattalanul Szűcs képeinek hátországában Picasso, Braque és Mondrian mértanias kubizmusa, de főképp Lyonéi Feininger konstruktív lírizmusa. Mindezek fényében és ismeretében egyértelműen megállapítható, hogy Szűcs Árpád festészete biztos alapokon, kiérlelt tudáson nyugszik, alakulását, belső fejlődés törvényszerűségei határozták meg, sohasem hódolt múló divatoknak, de sohasem betonozódott be saját sikereibe sem. Festészetének mélyrétegeiben valahol ott bujkál ötszáz év távolából Botticelli szelleme is. Ez a kapcsolat nem felszínes, nem a téma, a festői stílus kérdése, de a művészeti alapállás, a valóság megközelítésének módja, az alkotói szellem alázata az, ami e kapcsolatban kimutatható. Mit is jelenthet ez ma Szűcs Árpád festészetében? Ragaszkodást a tiszta formákhoz, a kristályos szerkezetekhez, a lényeget fölmutató egyszerűsítéshez, a geometrizáló tendenciákhoz, a kontúrok tiszta vonalszerkezeteihez, a szigorúan szerkesztett architektúrához, a vonalak és foltok ritmikájához, a felületek vibráló színjátékaihoz, a festői tételek zenei utalásaihoz, a képi összhangzattan szintéziséhez, a visszafogott kékek-barnák tartózkodó harmóniájához és ahhoz, ahogy Botticelli allegóriái erre a századra Szűcs festői világában jelképekké értek. „Architektónikus Jormái orgonafutamokra emlékeztetnek" - írta egy helyütt róla Vinkler. Ebben a mondatban nagyszerűen ragadta meg Szűcs festészetének egyik sarokpontját, a zeneiséget. Szűcs Árpád a hűség festője. Hűséges fölvállalt elődeihez, hűséges a neki, és családjának otthont adó 11