Világnak világa. Egyházak a Körösök vidékén (Gyulai katalógusok 8. Gyula, 2000)

Kovács József: Adatok a Gyulai Római Katolikus Esperesi Kerület történetéhez

még bírta Apátit, a plébánia régi birtokát. 1566-ban a törökök elfoglalják a várat. 1583-ban Possevino Antal jezsuita azt írja, hogy a gyulai katolikus hívek Váradra jár­nak misére a nagy ünnepeken. 1585-87. években Ladó Bálint jezsuita látogatta a gyulai katolikusokat. 33 Papjai: Péter 1332-37, Márton 1339-1400, Temesközi Demeter István 1422-27, Imre 1445-58, János 1469, Antal 1492, Mátyás 1508-18, Vinográdi Máté 1518-20, Gerlai Ábrámffy János 1520-29. KöTEGYÁN (SZABADGYÁN, IzsÓMONOSTORA?) - 1229-ben a Zobodian-i Szent András templom (monostor) kegyurai: Dénes, Izsó (Ysou) és Puk azzal vádolták torlóikat, hogy kevesebb szolgáltatással adóznak, mint amivel tartoznának. A váradi káptalan döntése szerint a torlók kötelesek az egyház körül lakni, és évente Szent Mihály napján együttesen egy harmadfű tinót, 100 kenyeret, 12 vödör sört adni, valamint háznépenként egy-egy misét mondatni. Puk kegyúr neve igencsak emlékeztet a Győr megyéből származó, de a szomszédos Zarándban is birtokos Рок nemzetségre, míg a másik kegyúr, Izsó neve alapján a monostor feltételesen azonosítható azon Izsó egyházával, melyet az Arad megyei Hodosmonostor és a Csanád megyei Rahoncamonostor között sorolnak fel 1233-ban, az egyházak kősórészesedésének megállapítása során. Izsómonostora ekkor 1000 kősót tartha­tott meg magának a királyi sóból. Kéttornyú monostorának romjai a XVIII. században még fennálltak. Pál nevű papja 1332-37. években 13 garast fizetett pápai tizedbe. 34 SARKAD - Plébániája a XIII. században már fennállt. Papjai, László 1332-35­ben, Péter 1336-ban, Tamás 1337-ben 14-15 garast fizetnek pápai tizedbe. 1487­ben Hathy Balázs a plébánosa. 1552-ben plébánosa két forintot adott a zsinatra indulóknak. Temploma a mai belvárosi református templom helyén állt. 35 SARKADKERESZTÚR - 1552-ben két papja volt, de egy plébánián. A zsinatra indulók javára csak a minimális adót, fél forintot tudott adni az egyik. 36 SZENTMÓRIC - 1403-ba három sor ház állott temploma körül, a település hamarosan Gyula városába olvadt. Templomának 1520-ban Medgyesen volt még egy egy telkes birtoka. 3 ' SZEREGYHÁZA - Gyulától északra helyezkedik el. Nem azonosítható be egyértelműen egyik középkori település templomával sem. Gyula környékén 14 középkori település létezett. Egyhajós egyenes szentélyzáródású templom volt, szentélye a keleti irányba nézett. Teljes hossza 13,85 méter, ebből a hajó 9,6 méter. A hajó szélessége 6,3 méter, a szentély szélessége 4,76 méter. Építési ideje a XI. század vége, a XII. század eleje. 38 VÁRI - 1523-ban Brandenburgi György Scardonai Sadobrich Péternek adományoz­ta. Papja 1552-ben csak egy forintot tudott adományozni a zsinatra indulóknak. 39 A Homorogi Főesperesi Kerületből GESZT - 1401-ben említik Szent Miklós tiszteletére szentelt templomát. A mai református templom helyén állott. 40 GYANTÉ - 1552-ben plébánosa két forintot tudott adni a zsinatra indulók 41 részére.^ 1 GYÁN - Ma Mezőgyán néven ismert. Középkori templomának romjai még 1721-ben láthatóak voltak a református templommal szembeni portán. 42 HARSÁNY - 1273-ban a váradi püspökség birtoka, tizede a püspököt illeti. 14

Next

/
Thumbnails
Contents