A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

Bóna István ELŐSZÓ Ha nem hangzana mosolyra ingerlőén, azzal kezdhetnénk, hogy a gepidák voltak „a legmagyarabb" népvándorlás kori germán nép. Közelebbről alig ismert Baltitenger melléki hazájukból leereszkedve, a 270-es évek tájától a Kárpát-medence keleti felében gyökeret verve ugyanis a gepida nép egész további történelmét itt élte le. Itt érte meg a nagyhatalmi felemelkedést, majd a nagyhatalmú „Gepidia" bukását, a gepida nép maradványainak lassú, de biztos beolvadását más népekbe, amely folyamat a IX. században még nem fejeződött be, következésképp megérte a magyar honfoglalást. Vagyis a mosolyt keltő bevezető mondatnak valóságalapja van, vér szerint, „biológiailag" a gepidák a Kárpát-medence mai népességének éppúgy elődei és összetevői, mint valamennyi más, valaha itt élt népesség. Történelmükről nem szól vagy nem maradt fenn saját írásművük, csak halálos ellenségeik munkái; ismét mai kifejezéssel jellemezve „sajtójuk" soha nem volt jó. Közeli rokonai, testvérei vagy unokatestvérei voltak a gótok hatalmas népének, utóbb a gótok mindkét politikai csoportjának, nyelvük szinte semmiben sem különbözött egymástól. Ám csak közeli rokonok képesek úgy gyűlölni egymást, ahogyan azt a gótok és gepidák tették, mindkét nép egészen a saját kihalásáig. Csak éppen egyiknek módja volt gyűlöletét írásba foglalni, a másiknak nem. Már a legelső hiteles római feljegyzés, amely a rómaiaktól nemrég kiürített Daciában említi őket, arról számol be, hogy a „tervingi", vagyis a gótok „erdőlakó", Daciát megszálló „nyugati" tömbje a vandálok és a gepidák ellen háborúzott (271 április 1. előtt valamikor). Később is valamennyi nagy csatájukat egymás ellen vívták. 407-ben uraik megbízásából az osztrogótok (vagy „keleti" gótok) verik le, s kényszerítik hun uralom alá a gepidákat, akiknek sosem bocsátják meg, hogy védekezés közben megölték Thorismund gót királyt. 451 nyarán Galliában a mauriacumi (tévesen „catalaunumi") csatában a keleti germánokból álló két nagy gyalogharcos erő a rómaiak oldalán a tolosai vizigótok (vagyis ,„nyugati" gótok), a hunok oldalán pedig a gepidák voltak, a döntetlent a gepidák ereje biztosította Attilának. Négy évvel később, 455-ben az ismeretlen Nedao folyónál az Ardarik gepida király vezette gepida-liga győzedelmeskedett Attila fiain, s függetlenségüket kénytelenek voltak a hunok oldalán kitartó osztrogótok és a közös ügyet eláruló királyaik ellenében is kiharcolni. Kereken egyharmad évszázaddal később, 489-ben ismét életre-halálra küzdöttek egymás ellen a gepidák és az Ulca mocsarain áttörni szándékozó, Nagy Theoderik vezette osztrogótok, - s ezzel még nem értek véget a gót-gepida háborúk... A szóban forgó küzdelmekről gót vagy gót-párti írott források számolnak be, elképzelhető, mennyire tárgyilagosan. Csak egy fokkal lesz majd jobb a helyzet a VI. század közepi langobard-gepida háborúk feljegyzései idején, amennyiben nemcsak langobard, de a langobardokkal rokonszenvező keletrómai források is beszámolnak róluk. 7