A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

Gallina Zsolt: A gepidák hitvilága

pogány szimbólumokkal vették körül. Hasonló brakteátákat a pannóniai langobardoknál is ismerünk (Várpalota 21., Poysdorf 4., Saratice 6/48. sír). E brakteátákon trónon ülő Odin/Wotan és körülötte szimbólumai (madár, szarvas), illetve ellenségei (farkas, tengeri szörny) láthatók (4. kép).

35 Az északi germánok vallásával való kapcsolatra utal az, hogy a langobardok Asfeldnek nevezték a langobardok és gepidák közötti 551-es csata helyszínét (Sirmiumtól nyugatra) az Asgardban lakozó 12 isten nyomán.

36 Paulus Diaconus a VIII. század második felében is jól ismerte Wotant, Freyát és a hozzájuk kapcsolódó mítoszokat. Ezek arra utalnak, hogy a langobardok jól ismerték az Az (aesir) istenek világát. Feltehetően nem volt ez másképp a gepidáknál sem. A germán mágikus írás, a rúna, már a marosszentanna-csernyahovi-kultúrában, illetve a IV-V. századi gótoknál is használatban volt (pl. petrossai kincs), így feltehetően a gepidák is ismerhették azt. Ez azért valószínű, mert az ismert, fémbe vésett rúnák száma feltehetően jóval kisebb lehetett, mint a fába faragott példányok mennyisége. A korabeli langobard arany brakteáták (Várpalota, Poysdorf), rúnafeliratos fibulák, csatok (Szabadbattyán, Aquincum, Bezenye, Szentendre) a pogány papok, jósok, orvosok titkos tudományára és a névmágiára utalnak. Valószínűleg a gepidák között is voltak ilyen rúnákat ismerő pogány papok és javasemberek.

37 A KERESZTÉNYSÉG A germán népeknél a területváltások a régi hit törésével jártak. A régi istenek folyamatosan átalakultak, illetve eltűntek a régi szokáshelyek elvesztésével.

38 Az Odin/Wotan/Wodan hit, a vallásos harci szövetségek válságba kerültek. E krízisben találkoztak a keresztény hitformákkal, tanokkal, rituálékkal és szimbólumokkal.

39 Folyamatosan érték őket a kereszténység közvetett és közvetlen hatásai. A

III. században a kereszténység hatására terjedt el a Római Birodalomban a csontvázas temetkezés és a Ny-K-i tájolás. Ehhez a IV-V század fordulóján az élelem, a viseleti és egyéb mellékletek elmaradása járult. Az V-VI. századi germán népek azonban nem adták fel mellékletes temetkezéseiket. A IV. század végéig a germánok, így a gepidák között az É-D-i, D-E-i tájolás volt divatban. Az V század folyamán azonban általánossá vált a germánoknál a csontvázas rítus és a Ny-K-i tájolás. Ennek általános mediterrán kultúrhatás lehetett az oka, ami végső soron keresztény szokásból eredt. A germánok a III—VI. században találkoztak a kereszténységgel. Az írott források szerint a kereszténységnek az ariánus formája terjedt el a keleti germánoknál. Ennek okát részben az arianizmus teológiájában kereshetjük. Az arianizmusnak, mint szentháromságtani eretnekségnek, az előzményei a II—

III. századra nyúltak vissza. Eredetét az adopcianizmusban kereshetjük. Ők az isten egységének védelmében csak az Atya istenségét vallották. A Fiút embernek vélték, akit az Atya fogadott fiává. Ez abban nyilvánult meg, hogy Isten ereje és bölcsessége volt meg benne. Antiokhiai Lukianosz azt vallotta, hogy az Ige (Fiú) a semmiből lett és volt idő, amikor még nem létezett. Antiokhiai Lukianosz tanítványa Arius volt az, aki e teológiát széles körben terjesztette el és róla is nevezték el arianizmusnak. Hangsúlyozta a Fiú semmiből való valóságos teremtését, aki így nem egylényegűvé vált az Atyával. Bár hirdette, hogy ő a legtökéletesebb, mert Isten mindent általa alkotott, de nem örökkévaló, noha min98