A gepidák. Kora középkori germán királyság az Alföldön (Gyulai katalógusok 7. Gyula, 1999)

B. Tóth Ágnes: „Gothiskandza”-tól a Tisza vidékig. A gepidák eredete, vándorlása, korai régészeti emlékanyaga

2. kép. A Wielbark- és a Csernyahov-Marosszentanna-kultúra területe (GOTI. 1, térkép alapján) A késő császárkor elején (a relatív kronológia szerint B2/Cla szakasz, i. sz. 160-200) a Wielbark-kultúra nyugati területén sok lelőhely megszűnik, az ott lakók felhagyják temetőiket, s ezzel egy időben új lelőhelyek jelennek meg a Visztula középső folyásától keletre. Ezt a régészeti jelenséget úgy szokták értelmezni, hogy a népesség egy része délkeleti irányú vándorlásba kezdett; ez a forrásokból (pl. Jordanes) jól ismert „gót vándorlás" kezdete (2. kép). Terjeszkedésük során beleütköznek egy szintén jól körvonalazott császárkori régészeti kultúra, az ún. Przeworsk-kultúra népeibe. Ennek a kultúrának a hordozóit a források alapján „lugi"-aknák, a szintén a keleti germánok közé tartozó különböző vandál népeknek szokás meghatározni. A vandálokat részben elűzik, részben beolvasztják a Wielbark-kultúra népei; ezután jelennek meg a Preworsk-kultúra területéről menekülő néptöredékek a Kárpátmedencében is (viktovalok, asdingok). A Wielbark-kultúra expanziója tovább folytatódott: a kései, ún. Cecele-fázisban (Clb-C2 időszak, azaz 220-300) benyomulnak Volhíniába, majd az ukrajnai erdős steppére is. Ez utóbbi „Szkítiába" - amit gótul Oiumnak neveztek - való behatolásukat 238 utánra teszik. Ismeretes, hogy néhány évtizeden belül a gótok elérik a Fekete-tengert, és megvetik a politikai alapját annak a 15