Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Cseh János: Római kori településtörténeti kutatások Kengyel határában

mellett még két telepjelenséget, а В és а С objektumot - mindkettő gödör - tártunk föl, de csak részleteikben, mert a szelvényfal alá futottak. Mindkét esetben megállapítottuk, legalábbis nagy valószínűséggel, hogy azokon a pontokon, ahol az A objektum „teknő"-jével érintkeztek, a feketés árnyalatú padló inkább hiányzott, mint(sem) megvolt. Ami tehát azt kell jelentse, hogy ezeket a vermeket a kunyhó összeomlása után ásták ki. Az A objektum délnyugati részénél lévő С objektum kitöltésében néhány nagyobb, föltehetően a kunyhóból származó paticsdarab hevert sűrűn, közel egymáshoz. А В objektum (a kunyhóalap délkeleti pereménél) terjedelmesebb méretű, metszetében méhkas alakú beásás lehetett; 2 méter hosszú szakaszát sikerült föltárnunk. Vízszintes alja a mai fölszíntől 1,5 méter mélyen húzódott (már tiszta sárga agyagban, mely egyébként kb. méter mélységben indult), rajta 0,5-1 cm vastag feketés-faszenes réteggel. Betöltődését hamuval, paticsszemcsékkel keveredett föld alkotta. A С objektum hosszúkás, ugyancsak lefelé szélesedő, sima oldalfalú verem volt (1,6 méter hosszú szakasza került kibontásra). A modern járószinttől mérve 2,3 méter mély, vízszintes fenekén, miként az előbbinél, itt is húzódott egy cm nagyságrendű, faszenes-paticsos réteg. A verem lazább, élénkebb kevertes földdel töltődött meg, főként felső rétegeiben (10. kép). A két objektumrészletből kevesebb lelet, úgymint korongolt és kézzel formált edények (köztük pl. egy tál) kisebb töredékei, paticsdarabok és csontanyag került ki. írásunk ezen helyén, közvetlenül a föltárt telepjelenségek után adjuk a kunyhó omladékát alkotó paticsról mondható tudnivalókat. Ezek döntő többsége, legmarkánsabb darabjai a felszíni építmény falazatából maradtak ránk, de előfordultak a gödrökben és szórványként, apróbb rögökben a többi lelőhelyen is. Az agyagtapasztás nagyságrendbeli méreteiről az A objektum leírásánál már szóltunk. Megállapítható, hogy a falakat pelyvával/törekkel eléggé dúsan kevert agyaggal-sárral verték be, tapasztották. Valamennyi élénk barna (világosbarna) színű és viszonylag keményebbre kiégett, amiből talán egy hevesebb tűzre következtethetünk. Ennek - akár véletlenszerű, akár szándékosan előidézett - tűzesetnek gyúanyaga nyilvánvalóan a könnyen lángra lobbanó tetőzet (héjazat) és az épület egyéb szabadon lévő farészei, otthagyott berendezési tárgyai, „bútorzata" lehettek. A falazat belső magja, a fonadék is részint ekkor, részint az idők folyamán enyészett el. A falmaradványokat tüzetesebben szemügyre véve a következőket tudjuk megállapítani. Döntő többségük a falfelületből való, néhány azonban más, közelebbről ismeretlen helyről (pl. ívelődő, „hurka"-szerű darabok). Előfordulnak finomabban egyenesre simított - éspedig egymásra merőleges elhúzásokkal - és durvábbra hagyott külső vagy belső falsíktöredékek. Két-három esetben határozottan kivehető valamiféle tapasztásmegújítás, egy-két mm-es réteg, rákenés formájában. Eme könnyen leváló réteg alatt, de másutt is megfigyelhető egyfajta fehér, porszerű anyag. (Ezzel kapcsolatosan csak igen bizonytalanul lehetne meszelésnyomokról beszélni.) A leleteken található negatív formák, lenyomatok a házfal vázára és ezeknek a főelemeknek a 9. kép. Kengyel-Csorcsány-ér. Fotók a paticssztrátum alatt kibontakozó mélyedésről, a ház padlójáról 91