Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Vörös Gabriella: Településszerkezet és életmód az alföldi szarmaták falvaiban

rövidebb végében tüzelőhelyet alakítottak ki, majd innen indítva egy újabb kürtőt és egy szabálytalan formájú tartósítóhelyet készítettek (1. kemence, 30., 33. gödrök együttese). Nem találtunk igazán meggyőző adatokat arra, hogy pontosan mire használták a mágocsi műhelyeket. A víz közelsége a halfüstölés, a néprajzi analógiák pedig a vadontermő gyümölcsök tartósítása mellett szólnak. A telepek leggyakoribb leletei a kerámiatöredékek. Az edényeket legtöbbször helyben állították elő, de ennek módszerére csak ritkán találunk adatokat. Az alacsony hőfokon kiégetett, kézzel formált edényekhez valószínűleg nem használtak épített kemencét, erre a felvetésre a szinte mindegyik településen megtalálható, kerámiasalakok a bizonyítékok. Épített kemence az alföldi szállásterületről csak néha került elő, legutóbb 1988 nyarán Kunszentmártonban Madaras László tárt fel egyet.

55 A legkorábbi, az 1935-ben feltárt gyulai.

56 Csaknem fél évszázaddal később Sándorfalva-Eperjesen találtunk egy szinte teljes épségében megmaradt kemencét, a hozzá tartozó agyagnyerőhellyel, kutakkal és gazdasági épületekkel együtt.

57 A kemence nagyobbik részét a korabeli járószint alatt építették meg, a tágas előtérből táplálták a kétosztatú tüzelőhelyet, melyet a lyukakkal tagolt rostély zárt. A rostélyra kerültek a nyers edények, föléjük boltozatot építettek, melynek alsó része (nem tudjuk pontosan mennyi), szintén a korabeli járószint alatt volt. Víznyerő helyekre természetesen minden településen szükség volt. Polgáron néhány, eddig ismeretlen típusú, fabéléses, meredek falú, mély kutat tártak fel,

58 Szegvár határában pedig egy településrészleten két öblös és igen mély, ásott kutat találtunk.

59 A Duna-Tisza közén a talajviszonyoknak megfelelően nem áshattak meredek falúakat, mert a homoktalaj nem tette lehetővé. Itt ún. „kopolyakutakat" mélyítettek, mint amilyeneket a néprajzi szakirodalomból is jól ismerünk.

60 Nagymágocson az 195 0-es években a lelőhelyhez tartozó területen, az akkor működő bányában Felicián atya (Neubauer József) írt le és dokumentált edényégető kemencét.

61 Az ásatások során a 7-es számmal jelzett, földbe mélyített, szabálytalan formájú és nagy méretű (5x3,5 m) építményben találtunk edény készítésére utaló nyomokat. Feltűnő volt, hogy az építmény padlóján nagyon sok kidolgozott, lilás színű, kiégetetlen, széttaposott agyagrögöt észleltünk. Az egyik gödörben (54. sz.) pedig a kidolgozott, előkészített agyagcsomók mellett, egy csillámpala rögöt találtunk, mely Mágocson is a legfontosabb soványító anyaga a lassúkorongon formált főzőfazekaknak. Az adatok alapján teljesen egyértelmű, hogy a faluban gölöncsér mester vagy mesterek működtek és helyben készítették a falu lakói számára a jó minőségű, szürke edényeket és a főző alkalmatosságokat.

62 A mester műhelye tehát a 7-es számú objektum lehetett, az agyag nyerésére kiválóan alkalmas volt a helyi agyagbánya, amit közvetlenül a műhely mellett jelöltek ki (42., 47. gödör). Az edénykészítéshez szükséges vizet a közeli, ma Mágocs-érnek nevezett vízfolyás szolgáltatta. Fazekasműhelyre utaló nyomokat, a mágocsiakhoz hasonló, kidolgozott agyagcsomókat Solt-Paléról Párducz Mihály is említ: „A gödör földjében összeálló agyagcsomókat találtunk, 1/2 kg-os csomók is voltak, talán edénygyártáshoz előkészített anyagból valók."

63. Fazekasműhely működött a polgári településen is. A nyeregtetős épület az agyagnyerő gödrök és a víznyerő kutak együttese mellett itt is durva csomókká gyúrt, de ki nem égetett agyagcsomók bizonyítják a helyi edénykészítés meglétét.

64 Fémtárgyakra csak a legritkább esetben bukkanunk a lelőhelyeken. A kutatás ennek ellenére úgy tartja, hogy a szarmatáknak önálló fémiparuk volt, bár nyersanyaghoz jutásuk az alföldi szállásterület helyzete miatt gondot okozhatott. A településeken feltűnő vas salakok utalnak elsősorban fém megmunkálásra. Nagymágocson egy műhely részletét is feltártuk, erősen 62