Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai katalógusok 6. Gyula, 1998)

Istvánovits Eszter: Szarmaták a Kárpát-medencében

Az Arcaragantes helyzete azonban nem lehetett kielégítő. Zizais királyuk vezetésével indultak harcba a rómaiak ellen, hogy kikényszerítsék helyzetük megváltoztatását. Constantinus 358-as megtorló hadjárata alaposan végigpusztította a szarmaták földjét.

66 A hadjárattal és az azt követő békekötéssel kapcsolatban érdemes hosszabban követnünk Ammianus

67 leírását: „A tavaszi napéjegyenlőség elmúltával a császár erős sereget vont össze, és a kedvező jelektől bátorítva indult útnak. Egy arra alkalmas helyen hajóhidat veretett, és átkelt a hótömegek olvadásától megáradt Ister folyón, majd pusztítva behatolt a barbárok földjére. Ezek meg voltak lepve a gyors előrehaladástól, és alig hittek szemüknek, hogy harcedzett seregünk csapatai már a mellüknek szegezik fegyvereiket. Nem is álmodták volna, hogy egy sereg ebben az időben összegyűlhet. Ellenállásra, de még lélegzetvételre sem volt idejük: valamennyien megfutamodtak, hogy puszta életüket mentsék. Sokan közülük mégis elpusztultak, mert megbénította lábukat a félelem. Akik gyorsaságuk révén elmenekültek, a hegyek rejtekhelyekben bővelkedő völgyeiből tehetetlenül szemlélték tüzzel-vassal elpusztított hazájukat, amelyet ugyanannyi erővel, ahogy szerteszét futottak, meg is védhettek volna. Ez Sarmatiának Pannónia secundával határos részén történt. Hasonló bátorsággal pusztították csapataink viharként Valeria környékén a barbárok javait, fölperzselve és elrabolva mindent, amihez hozzáfértek. A szarmaták a súlyos veszteségtől megrendülve, lemondtak arról a szándékukról, hogy elrejtőzzenek. Taktikát változtattak tehát, és azt tervezték, hogy színleg béketárgyalásokat kezdenek, azalatt pedig hármas csatarendbe fejlődve mit sem sejtő csapatainkat nagyobb kockázat nélkül megrohanják, hogy fegyvert se ragadhassanak, el ne kerülhessék a sebesülést, s így menekülésre se gondolhassanak, ami válságos helyzetben az egyetlen lehetőség. Egy követ fújtak a sarmatákkal a quadusok is, hogy megosszák velük a veszélyt, miként amazok is mindenkori szövetségeseik voltak a rabló hadjáratokban. De ők is kudarcot vallottak vakmerőségükkel. ...a lezajlott eseményeken okulva, aggódni kezdtek a sorsuk miatt. Alázatosan békéért esedeztek, és bizalommal járultak a császár színe elé, aki ilyen esetekben kegyes szokott lenni. A feltételek megbeszélésére kitűzött napon megjelent Zizais királyfi, egy magas termetű ifjú, harci rendbe állította a sarmatákat, hogy előadja kérését. Amint megpillantotta a császárt, eldobta fegyvereit, egész hosszában arccal a földre borult, mintha meghalt volna. Valósággal szánalmat keltett. Többször is próbálkozott, hogy valamit mondjon, de a zokogástól elakadt a hangja, alig tudott megszólalni. Végül mégis összeszedte magát, erre bíztatni kezdték, hogy álljon föl. Ekkor visszanyerte hangját, s térden állva kért magának bocsánatot és kegyelmet vétkeiért. Kíséretét is odaengedték, hogy ők is könyörögjenek, de az ő szájukat is elnémította a félelem, látva, hogy vezérük milyen veszedelemben forog. Amikor a császár felszólítására fölegyenesedett, és hosszú várakozás után megadta a jelt a könyörgésre, övéi mindnyájan földre dobták pajzsukat és lándzsájukat, majd esdekelve kitárták karjukat. Minden lehetőt kieszeltek, hogy alázatos könyörgésben a királyfit is felülmúlják. A félelem más sarmatákat is ide kényszerített, köztük Rumo, Zinafer és Fragelidus törzsfőket és előkelő férfiakat, akik hasonló kérdéseket terjesztettek elő a teljesítés reményében. Valamennyien szerfölött örvendeztek, hogy életben maradhatnak, és fogadkoztak, hogy alávetik magukat a súlyos feltételeknek, s iparkodnak jóvátenni ellenséges cselekedeteiket. Kijelentették, hogy készek fölajánlani önmagukat minden vagyonukkal, gyermekeikkel, feleségükkel és egész földjükkel együtt a római hatalomnak. A császárban mindazonáltal felülkerekedett a jóindulat és a méltányosság. Kijelentette, hogy továbbra is háborítatlanul megtarthatják lakóhelyüket, amazok pedig szabadon bocsátották a foglyul ejtett rómaiakat. Elhozták a kért kezeseket, s megesküdtek, hogy a jövőben vonakodás nélkül teljesítik a parancsokat. A kíméletességnek ezen a példáján felbuzdulva, sietve megjelent kíséretével együtt Araharius és Usafer herceg is. Mindketten előkelő származású emberek és törzsfők voltak. Az 44