Küzdelem és megbékélés. Kiss György kiállítása (Gyulai katalógusok 4. Gyula, 1997)

Krasznahorkai Géza: Műtermi gondolatok (Kiss György és Krasznahorkai Géza beszélgetése)

A természetalakító erők, vagy erők által kialakított rend egy kicsit etalonja az emberi rendnek is? Annak kellene legyen. Jellemzője munkáidnak, hogy ha el is vonatkoztatsz akár a képeiden, akár a plasztikákon vagy érmeken, akkor a látvány az mindig visszavezethető valamilyen konkrét élményre, formára, megjelenésre. Nekem mindig kellett egy konkrét élmény. A mai napig is kell. Enélkül nincs hitele a munkáknak. Én tulajdonképpen profinak vallom magam. Hiszek a napi rendszeres tevékenységben, nem hiszem azt, hogy csak az ihlet fogja megszülni a művet, én a rendszeres munkában hiszek. És mennél többet dolgozik az ember, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a munkák között egy-egy mű is megszületik. Fertőrákos váltást jelentett munkásságodban, de volt később is egy váltás, amit kívülről nagyjából a 80-as évek elejére tehetünk, 82-83-ra. Korábban is csináltál érmeket, plasztikákat párhuzamosan a festészettel, de akkorra tehető, hogy teljesen elhagytad, a festészetei. Igen. Ennek az az oka, hogy azokat a gondolataimat, melyeket én képekben képzeitem el, megfestettem, és kiderült, hogy meg sem közelítik, vagy csak nagyon érintőlegesen fejezik ki azt, amit én szeretnék. Marékkor olyan vastagon festettem, hogy éreztem, valami hiányzik. Akkor vettem kezembe a plasztelint. Ez még a Máglya közben történt, Blaskó Jancsils ott lakott azokban a műtermekben, neki mondtam: adjál nekem valami gyurmát. Másnap megcsináltam az első plakettjeimet: Bezárva, Kint és bent, Festőasztal. Megmutattam neki, megnézte és azt mondta: nag)/ hiba volt neked ezt a kezedbe adni. Tulajdonképpen ezek a plakettek ma is a legszeretettebb munkáim közé tartoznak. Én nem tanultam érmészetet, azt se tudtam, hog)'' Magyarországon éremművészet létezik. Ez biztosan meglepően hangzik, de mint kiderült, ebben az anyagban sokkal magától értetődőbben jött létre az, amit én mondani akartam. Ráadásul tapintható volt, másféle örömet szerzett nekem, mint a festészet. A Derkovits-ösztöndíjat a festészetemre kaptam, de 73-ban a beszámolón már képeimre, érmeimre és grafikáimra kaptam kiemelt ösztöndíjat, és ettől az időtől kezdve lassan, észrevétlenül tevődött át a hangsúly. Egyre kevesebb sikerem volt a festészetben - nem a világ előtt - önmagam számára, mert festőként egyébként elismertek. Nem volt nekem festőként egzisztenciális gondom, így ilyen okom se a váltásra. 28