Látták Trója kapuit. Bronzkori leletek a Közép-Tisza vidékéről (Gyulai katalógusok 3. Gyula, 1997)
P. Fischl Klára: Klárafalva-Hajdova I. bronzkori tell település
kodással díszített bordával ellátott" daraboktól (SOROCEANU 1991. 43-44.), melyek tulajdonképpen az б korábbi „kettőskónikus" kategóriájába sorolható edények alsó részét képezik. A kevés jelenleg ismert példány miatt azonban valószínű, hogy mind az általunk, mind a Soroceanu által felállított tipológiai besorolást a későbbiekben módosítani kell. Az ujjbenyomkodással díszített bordadísznek az edény alsó harmadán való alkalmazásánál Soroceanu halomsíros párhuzamokat említ, és a Maros-Halomsíros népek közötti direkt kontaktus egyik bizonyítékaként hozza fel ennek a díszítési módnak a meglétét (SOROCEANU 1991. 44.). A hármas testtagolású edényeknél a nyújtottabb, görög amforához hasonló formától (Szőreg BONA 1975b. Taf. 129/7) a zömökebbig (Szőreg BÓNA 1975b. Taf. 129/1) széles a skála. Az ismert darabok méretbeli különbségei (Klárafalva 53.71.87. 23 cm, CsanytelekPalé 22. sír 41 cm) is azt támasztják alá, hogy itt széles körben elterjedt formáról van szó. Egyes esetekben tisztán felismerhető a hármas tagolás, ami a fent említett bordával hangsúlyozott alul (Csanytelek-Palé 22. sír, Felsőpusztaszer) vagy felül (Pécska III. réteg, SOROCEANU 1991. Taf. 13/10). Az alsó csonkakúp gyakran homorúan ívelt (lásd az összes szőregi példányt), ez okozza a már említett hasonlóságot a bordával díszített peremtöredékekkel. Ismerünk szinten e típusba sorolható darabokat, ahol a test tagolása tisztán nem ismerhető fel (pl. Csanytelek-Palé 68. sír LŐRINCZY-TROGMAYER 1995. 56., 20. kép 4 - nyomottgömbös testnek is felfogható, de a díszítés egyértelműen a hármas tagolódáshoz igazodik). Díszítése miatt e körhöz kapcsolódnak a kelebiai gömbös testű (29. urnafészek ZALOTAY 1957. 18., 1/29; BÓNA 1975b. Taf. 72/2) és körteformájú (126. urnafészek ZALOTAY 1957. 55.; BÓNA 1975b. Taf. 72/4) példányok is. Klárafalváról (10. kép 1-2) is ismerünk azonos típusú díszítéssel ellátott, de gömbös testű edényeket, melyek tipológiailag valóban külön csoportot képeznek, ám díszítésük miatt tárgyalásukat itt tartjuk fontosnak. A test hármas tagolását figyelhetjük meg a Perjámos-Szőreg-kultúra egyik ismert késői edényformáján is, nevezetesen a szilvamag alakú szájrésszel ellátott edényeken. Soroceanu ez utóbbi edénytípust a körteformájú korai kétfülű korsóból vezeti le (SOROCEANU 1991. 45.), késői keltezését a pécskai tell IV-I rétegeiben való előfordulása igazolja. Ehhez a testfelépítéshez az esetek nagy hányadában egy igen sajátos díszítés társul. A Szőreg 3 időszaktól (BÓNA 1975b. 93.) figyelhető meg a „szőregi" 4 korsókon a bekarcolt vonalból kialakított ún. füzérminta, melynek felcsúcsosodó háromszögrészét általában két oldalról lecsüngő bekarcolt vonalpár kíséri. Ezt a díszítést figyelhetjük meg a fent körvonalazott edénycsoporton is, itt azonban a füzérminta kannelúrából és bordából kialakítva jelenik meg. A kannelúrából kialakított díszítőmotívumok a Szőreg 3-4 időszaktól jelennek meg legnagyobb számban a barokkos és a szilvamagszáj-kiképzésű korsókon (Deszk-A 22., 81. sír, FOLTINY 1941b. 111/19, VII/4; Szőreg 95., 112., 183., 186. sír BÓNA 1975b. Taf. 112/10, Taf. 114/1, Taf. 112/11, Taf. 115/8). A másik variációban a füzérmintát borda alakítja - ez lehet bevagdosással díszített (7. kép 1, 9. kép 3, 6, 15. kép 4) - és az esetek többségében e bordát az edény testén körbefutó vízszintes kannelúra kíséri (6. kép 1-3, 7. kép 1-3, 95