Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Hatházi Gábor: Besenyők és kunok a Mezőföldön

A XV-XVI. századi oklevelekben feltűnő, kun lakosságú Perkáta korabeli elnevezésének ismeretében - „Kétperkáta" (1417/1419: Kelpalkuarth, 1417/1517: Kethpolkart, 1419: Kelpelkuarth, 1419/1517: Kcthpolkard, 1455: Kelpolkvarth, 1455/1517: Kethpolkarth, 1517: Kethpolkarth) - okkal tételezhetjük fel, hogy az újkorban kialakult kétpólusú települési képnek (Nagy- és Kisperkáta) középkori előzményei is vannak. A korszak jól ismert jelenségéről van szó, mely magyar és kun (pl. a nagykunsági Turgonypéterszállásából kialakult Kis- és Nagyturgony) környezetben egyaránt kimutatható. A két, hajdan egymás mellett létező Perkáta érdekes írott bizonyítéka az 1559. évi első török adóösszeírás is. Ebben még két Perkáta adatait vették fel: egyikük adózó ráják nélküli, lakatlan puszta Adonyhoz írva (jövedelme 172 akcse, bérlője Csalis szpáhi), másikuk apró falu, 6 adózóval (jövedelme 572 akcse, Mira Kulaguz tímár-birtoka). Utólag aztán - ismeretlen okból - az elsőként említett Perkátát kihúzták a lajstromból. A XVI. századi egyik Perkáta megszűnésére tán 1517-1537 között kerülhetett sor, a névváltozás ezt jelezheti (1537: Percath, Perkath, Perkáth). Adataink ma még nem elegendőek a kettőződést kiváltó ok tisztázására. Fakadhatott túlnépesedésből, avagy - a kisperkátai szálláshely méretét figyelembe véve - esetleg a közvetlenül a korona hatalma alatt álló kunoktól eltérő jogállású, s a kapitány földesúri hatalma alá eső „szolga" kun, vagy telepített magyar jobbágyelemek elkülönítéséből. Éppen Perkáta első ismert kapitányai, Imre és fia GáHntézkednek 1406-ban ilyen jobbágyok kun szállásokra (Nyögérszállás, Csobakszállás, Ivánkateleke) költöztetéséről. Mindezek alapján vélhető az is, hogy az oklevelekben oly gyakran említett, Szűz Mária tiszteletére szentelt perkatai templom (1417/1419: „Kelpalkuarth, in quo similiter Ecclesia beaté Marie Virginis", 1417/1517: „Kethpolkart in quo similiter ecclesia Beate Marie Virginis", 1419: „Kelpelkuarth, in quo similiter Ecclesia beatae Mariae Virginis", 1455: „Kelpolkvarth, in quo similiter Ecclesia beaté Marie Virginis constructa esse dicitur", 1455/1517: „Kethpolkarth, in quo similiter ecclesia Beate Marie Virginis") a nagyperkátai szálláson állt. E települések - a felszíni nyomok alapján - már utcás-soros szerkezetűek voltak. Az egykorú alföldi kun szállások feltárási tapasztalatai (Túrkeve-Móric, Orgondaszentmiklós, Szentkirály stb.) nyomán tudjuk: mind e szállások, mind lakói ekkorra szinte tökéletesen hasonultak a környező magyarsághoz. Mindebből világosan kiderül, hogy - a Szapolyai János által, talán Habsburg-párti gyanúba keveredésük okán - Sulyok György pécsi püspök közönséges jobbágyaivá lesüllyesztett (1537) perkatai kunok lényegében végleges magyarrá válásuk előestéjén tűntek el a török pusztítások viharában. Irodalom Hatházi, 654-674. Hatházi, 1985. 29-65. Hatházi, 1987-1988. 106-120. Hatházi, 1988. 16-21. Hatházi, 1989. 5-12. Hatházi, 1989/a. 22-60. Hatházi, 1994. 12-49. 56