Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon
szagban hadakozott. Valószínűleg a lebunioni csatából hazatérő egyik kun seregről van szó. Krónikáink leírják, hogyan dúlták végig a kunok Erdélyt, Bihart és a Tiszavidéket. Szent László király gyorsan hazatért, a Temes folyónál a kunok elébe került és legyőzte őket. A vereség után a kunok megtorló hadjáratot indítottak Akus vezérük vezetésével, a király elébük ment, és sikeresen visszaverte a támadást valahol Orsova környékén. László ragyogó hadvezéri teljesítménnyel és személyes bátorságával elért győzelmeinek köszönhető, hogy a kunok zsákmányoló hadjáratai ezek után elkerülték Magyarországot. A XI. század utolsó harmadában a kelet-európai steppén berendezkedő kun törzsszövetség különböző eredetű, főként török nyelvű törzseket egyesített magában. A törzsszövetség az arab és perzsa szerzőknél, valamint a kínai és a mongol forrásokban kipcsak néven szerepel. A kipcsak törzsek a IX-X. században az Altájtól nyugatra, a Tobol és Isim folyók vidékén éltek, tőlük keletre, a Balhas-tótól északra foglaltak helyet a rokon kimekek, akikkel egy törzsszövetséget alkottak. A XI. század elején a kipcsakoké volt a vezető szerep. Ekkor a kipcsakok délebbre is húzódtak, a Szír-Darja felé. A kun törzsszövetség másik neve a szír, bizánci és a latin nyelvű nyugati forrásokban human, komán, de egyes arab szerzők is használják ezt az elnevezést. Németh Gyula megfejtése szerint a népnévjelentése török nyelven „sápadt, sárgás, fakó". Különféle nyelveken ugyanilyen jelentésű névvel illették a kunokat (orosz Polovci, lengyel Plauci, Plawci, német Valben, Valwen, örmény Khardes stb.), ezek az eredeti török népnév fordításai. A kunokat tehát európai környezetük többnyire saját népnevükön vagy annak megfelelőin nevezte. A Fekete-tenger vidékén élő kománok és kipcsakok azonosságáról ír a XIII. század közepén Willelmus de Rubruk. A kun népnév a magyar nyelvben és a magyarországi forrásokban fordul elő, latinosított Cuni, Kuni alakban is, továbbá a magyarországi értesülésekre támaszkodó nyugati forrásokban. Németh Gyula a kun (qun) és a quman népnevet közös eredetűnek és azonos jelentésűnek tartja, ezek szerint a kun név szintén a kunok saját neve lehetett. A qun nevű népről szóló keleti tudósítások közül legjelentősebb a Maruazi arab szerző 1120 körül írott munkájában olvasható leírás a XI. század közepén lezajlott nomád vándorlásról, amely Kitaj országából (Észak-Kínából) indult ki, onnan űzték el a török nyelvű qun népet. Az elbeszélés szerint követte őket a náluk erősebb qay nevű nép, mire a qun-ók a sárik területére mentek, azok a türkmenek földjére vándoroltak, akik pedig az úzok területének keleti részeit foglalták el. Az úz törökök a besenyők földjét foglalták el a Fekete-tengernél. Az ebben a tudósításban leírt népvándorlást a X. század végén indította el az Észak-Kínát meghódító és ott birodalmat alapító mongol nyelvű kitajok terjeszkedése. Más források is szólnak erről a népmozgásról. Ihn al-Aszir arab történetíró feljegyezte, hogy egyes török népek 1012-1013-ban kivonultak Kínából Turkesztánba. Más kérdés, hogy egyes népek azonosítása ma is problémát okoz, ezért nem bizonyos, hogy a Marvazinál szereplő qun nép valóban azonosítható az európai kunok őseivel. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a Hétfolyó vidékére és a Kazak hátságra a 20