Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon

I. BESENYŐK A besenyők a kelet-európai steppen A magyar honfoglalás közvetlen előzményeként tartjuk számon azt a népmozgást, amely a IX. század végén a közép-ázsiai és nyugat-szibériai steppékről indult el, s melynek során a besenyők elhagyták előző hazájukat, átkeltek a Volgán és a Donon, és rátörtek az etelközi magyarok őrizetlenül hagyott szállásaira, miközben a magyar fejedelem két tümenből álló - mintegy 20 000 fős - hadserege a bolgárokkal harcolt. A váratlan támadás menekülésre késztette a magyar törzseket, a besenyők pedig megkaparintották hátrahagyott állatállományukat, majd az Al-Dunáig és a Kárpátokig birtokukba vették a Fekete-tengertől északra elterülő füves pusztaságot. Őskrónikánk lapjain mesés formában megőrződött a besenyő támadás emléke. Eszerint a magyarok Pannóniába költözésük előtt „a havasokon átkelve egy tartományba értek, ahol számtalan sast láttak, s itt e sasok miatt nem maradhattak, mivel a sasok úgy zúdultak le rájuk áfákról, mint a legyek, s barmaikat és lovaikat felfalva elpusztították ". A X-XI. századi magyarok számára ez a monda jól érthető allegorikus képet tartalmazott, hiszen a besenyők neve összecsengett a régi magyar nyelv egyik török eredetű jövevényszavával, a „ragadozó madár" jelentésű bese szóval. A Kárpát-medencében letelepült magyarok ezután hosszú ideig távol tartották magukat a félelmetes keleti szomszédtól. A besenyők saját népneve valójában becsenek lehetett, ennek pontos jelentését nem ismerjük. A régi török Becse személynév kicsinyítő képzős származékának tartható. Mindkét változat előfordul Árpád-kori személyneveink és helyneveink között. A népnév bolgár vagy kazár közvetítéssel kerülhetett nyelvünkbe, legrégibb adatunk, az 1086-ból származó Beseneu honfoglalás előtti török jövevényszavaink sajátosságait mutatja, besenyő, besnyő formája magyar fejlemény. A besenyőkről először egy VIII. századi ujgur követjelentés tibeti nyelvű fordításában olvashatunk: 5000 lovas harcosuk van és az oguzokkal háborúskodnak. Ekkor a Volgától keletre, a Káspi-tengertől és az Aral-tótól északra éltek. Arab és perzsa szerzők szerint nomád életmódot folytattak, szomszédaikkal állandóan háborúskodtak. A perzsa Gardízí arany- és ezüstedényekben, lovakban, marhákban és juhokban való gazdagságukról is megemlékezik. A besenyők országát több napi járóföldre terMadár alakú áttört besenyő ruhaveret az Alsó-Volga vidékéről (Kat. 185.) 9