Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)
Selmeczi László: A jászok betelepülése a régészeti leletek tükrében
Az erős helyhez kötöttséggel és a kontinuitással ellentétben a kurgántömb egyes részei nagy mozgékonyságot tanúsítottak. Az i. e. XVI-XV. századokra, a katakombás szakasz életének közepére kialakult andronovói művelődés dél felé terjeszkedett és elfoglalta a földművelő paraszti területeket a mai Afganisztán, Türkménia, Baktria, a Ferganai-medence és Taskent egész térségében. Ennek következtében került iráni nyelvű hódítók fennhatósága alá az AmuDarja mellett fekvő Khorezm is, mint a nomád gazdaság élelemtermelő bázisa. Khorezm nevét azért is meg kell említenünk, mert a kutatók egy része Kangküvel azonosította. A kiindulópontunkban megfogalmazott etnikai meghatározottság szempontjából alapvető kérdés, hogy bár az előbbiekben vázoltak alapján egyfajta „egységesnek tűnő" indoiráni nyelvi alap feltételezhető, mely „nép", törzsszövetség, törzs hozhatta létre Kangkü nomád államát. A választ az i. e. kb. 174-129 között lejátszódó jüecsi vándorlásra vonatkozó források alapján tudhatjuk meg. Ezek szerint: mivel a Kína nyugati szomszédságában élő jüecsik nem tudtak ellenállni a hiungnu (7mw)-támadásoknak, régi szálláshelyeik feladására kényszerültek, majd a hozzájuk csatlakozó szaka törzsekkel együtt nyugatra vonulva elfoglalták a Szir-Darjától délre eső Szogdiát, továbbá az Amu-Darjától szintén délre levő északkelet-afganisztáni Tahiát, a görögök Kelet-Baktriáját, és ott meg is telepedtek. A Kangküre vonatkozó forráshelyeket elemezve, Czeglédy Károly arra a következtetésre jutott, hogy a kínai forrásokban a Szogdia és Baktria nomád hódítóiként szereplő három nép: Kangkü népe, a szakák és a jüecsik nevének a nyugati forrásokban az (Asii, Asiani) ászi vagy ásziáni, a (Sacaraucae) a szakarauka és a (Tochari) a tohaméw felel meg. Tragus Pompeiusnál egy olyan utalás is található, hogy a Szogdia és Baktria meghódítását követő időben a toharok, azaz a jüecsik az asiani (asi) fennhatósága alatt állottak. Kangkü önállóságának 350 táján az uar-hunok törzsszövetségének az Oxus (Amu-Darja) környéki országokban történő uralomra jutásával örökre vége szakadt. 5. A sztyeppének az Aral-tó és a Kaukázus közötti része az i. e. IV. századtól a szarmata törzscsoportok uralma alatt állott. Ezen a területen 30-50-ig az aors törzs (egyes vélemények szerint az aors-sirak törzsszövetség) volt a szarmata törzsszövetség vezető ereje. 50-60 körül azonban a Don és az Aral-tó közötti hatalmas területen az aors nevet az alán etnikai megjelölés váltotta fel. Ennek a változásnak a kiindulópontját Közép-Ázsiában kell keresnünk. A kínai források szerint az Aral-tótól északra az I. század táján egyjencaj (Jen-ca'i) nevű nomád birodalom volt, amely a késői Han-dinasztia korában A-lan-và változtatta nevét. A Hou-Han-su tudósítása szerint Jencaj „területével és városaival Kangkü alattvalója". Egy későbbi időpontban a Wei-lio erről az országról azt írta, hogy „régen Kangkünek volt alattvalója, most azonban független." Egy 260 táján, valamivel régebbi források alapján készült tudósítás azt is megjegyezte, hogy az alánok nyugaton a Római Birodalommal voltak határosak. A nyugati források is tudtak arról, hogy egy bizonyos időpontban a sztyeppe középső szakaszának valamennyi törzse az alán nevet vette fel. 71
