Zúduló sasok. Új honfoglalók - besenyők, kunok, jászok - a középkori Alföldön és a Mezőföldön (Gyulai katalógusok 2. Gyula, 1996)

Pálóczi Horváth András: Nomád népek a kelet-európai steppén és a középkori Magyarországon

jedő száraz, kietlen pusztaság választotta el a hvárezmi államtól és a kazár birodalomtól. Keleti szomszédaik a steppén a szintén török nyelvű úzok voltak, ők űzték a besenyőket 893-ban vagy 894-ben nyugat felé. A besenyő törzsek nyugatra költözése után a nép egy része régi hazájában maradt az úzok uralma alatt, ezek igen nagy szegénységben éltek. Velük Ibn Fadlán, a bagdadi kalifa követe találkozott 922-ben a volgai bolgárokhoz vezető útja során. Még a Volgától keletre jött létre a besenyő törzsszövetség központi szervezést tükröző rendszere, amelyről Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár leírásából vannak pontos értesüléseink. Ezek szerint a besenyők országa - Patzinakia - nyolc tartományra, azaz nyolc törzsre oszlik, mindegyiken külön-külön „nagy fejedelem" (megasz árkhon) uralkodik. A nyolc tartomány negyven részre vagy kerületre tagolódik, melyek élén „kisebb fejedelmek" állnak, vagyis törzsenként öt-öt nemzetséggel számolhatunk. Konstantin császár közléséből ismerjük a törzsek és a törzsfők neveit, valamint a törzsek elhelyezkedését. A megtelepedés rendszerét Györffy György rekonstruálta: az egyes törzsek egy-egy nagyobb folyó mentén telepedtek meg, a törzsfők kíséretükkel a folyók partján nomadizáltak a tenger közelében fekvő téli szállás és az északon lévő nyári szálláshely között. Bulgária közelében, Al-Dunától északra helyezkedett el aJazi-Kapan (Barna Kapán) törzs. Magyarország közelében, azaz a Kárpátoktól keletre, a Szeret és a Prut folyó mentén telepedett meg a Kabuksin-Jula (Fahéjszínú Jula) törzs. Az első két törzs besenyői törtek be többször is Magyarországra. (A Jula törzsnév egyébként a magyar gyula méltóságnévvel egyeztethető.) Kelet felé a harmadik tartomány a Javdi-Erdim (Fénylő Erdim) törzs területe volt, a Dnyeszter és a Bug vidékén, az oroszoknak adót fizető különféle szláv törzsek közelében. A Dnyeszter jobb partján, a folyó átkelőinél hat elhagyott erőd volt besenyő kézen, ezek nevében is szerepel a török kataj „erődítmény" szó: pl. Kraknakataj „Őrző-vár", Szakakataj „Cölöp-vár". Ezek az erődítmények védték az Erdim törzs szállásait a szlávok, magyarok, bolgárok vagy bizánciak esetleges támadásától. A

IX. század végén és a X. század első felében ez a törzs lehetett a törzsszövetség vezető törzse: Konstantin császár listáján elsőként szerepel, valamint „a többieknél vitézebb és nemesebb" három hangar törzs közé tartozik. Az Európába költözés idején e törzs főnöke, Bajcsa fejedelem vezethette az egész törzsszövetséget. Oroszország közelében, azaz a Kijevi Fejedelemségtől délre a Dnyeper mentén telepedett meg a Kara-Baj (Fekete Baj) törzs, a Dnyeper túlsó partján voltak nyári szállásaik. E törzs tartotta ellenőrzése alatt ezt a fontos vízi utat, amely az oroszoktól Bizánc, illetőleg a krími kereskedővárosok felé vezetett. Az orosz-varég hajósok ezer veszély között, a lesben álló besenyők támadásainak állandóan kitéve tudtak csak közlekedni, ahogy ezt Konstantin császár szemléletesen leírja. A bizánciaknak a Dnyepertől nyugatra élő besenyőkről pontosabb értesüléseik voltak, mint a keleti törzsekről. Bizonyára a hozzájuk közelebb eső törzsekhez küldtek rendszeresen követeket és diplomáciai ajándékokat, hogy a törzsfők jóindulatát megnyerjék, velük a békét biztosítsák, hogy adott esetben más népek ellen fordítsák a besenyők félelmetes katonai erejét. 10