Áldás, békesség. Emlékek Gyula és környéke reformátusságának élatéből (Gyulai katalógusok 1. Gyula, 1995)

Nagy László: A Békési Egyházmegye múltja és jelene

Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE), Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ). A cserkészet néhány gyülekezetben megindult, de meggyökerezni igazából csak Vésztőn tudott. A Református Nőszövetség, ahol megalakult, megpezs­dítette a gyülekezet életét az asszonyok szolgálata által. Áldásos munkát végez néhány nagyobb eklézsiában meglévő, vagy napjainkban újjászerveződő énekkar. Ezeknek a szövetségeknek, köröknek, rétegmunkáknak már a század első felében megvoltak az előzményei. A dalárdák szép eredményeket értek el országos versenyeken, a különféle szövetségek pedig az ébredés idején végeztek hathatós munkát. „Az aratnivaló sok, a munkás kevés." Jelenleg, 1995 nyarán 35 lelkész szolgál az egyházmegyében. Több gyülekezet lelkészi állása üresedésben van, évek, sőt egyesek már több mint egy évtized óta. Betöltésük sürgető feladat. Az utóbbi években a megye gyülekezeteiből már többen mentek- mennek­teológiára, s így reménységünk van rá, hogy néhány éven belül ifjak állnak szolgálatba az árva gyülekezetekben. Az egyházmegye próbákkal teli múltja és küzdelmes jelene után hisszük, Isten jövőt ad az e tájon élő református magyaroknak. IRODALOM Egyházi Névtárak Makkai, Előszó Zoványi, passim. 13

Next

/
Thumbnails
Contents