Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

Végszó

Ferenc) és Pálffy János tábornagy, országbíró előtt. Augusztus 1-jén pedig, a közben odaérkezett hat Ghillányi-féle századdal együtt Bécsen és Linzen keresztül megindultak Regensburg felé.177 A huszárok tehát már régen elhagyták az ország területét, amikor augusztus 14-én Károlyi Sándor válaszolt a Békés vármegyei közgyűlés levelére, amelyben az Irinyi Imre kapitány és katonái által elhajtott szeghalmi jószágok megtérítését kérelmezték.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Károlyi-huszárok 1735 tavaszán Békés vármegyében, ill. annak közvetlen környékén állomásozó újonc katonasága gyakorlatilag távol maradt a kuruc mozgalomtól. Tisztjeik - Macskásy Farkas kapitány és Spissits Sándor hadnagy - előrelátásának, valamint az újoncok között tartózkodó veterán huszárok tekintélyének és erélyé- nek köszönhetően alaptalannak bizonyult a közfélelem, miszerint a gyakorlatlan és hiányosan felszerelt katonaság a kurucok közé áll. Bár a felkelés körüli időben több katona is megszökött, csupán alig két-három esetben bizonyosodott be, hogy a szökevények a kurucokhoz csatlakoztak. A többiek esetében a hiányos ellátmány, ill. a késlekedő ruházat és felszerelés róható fel a szökések okául. Egy esettől eltekintve a Károlyi-huszárok már csak az erdőhegyi ütközetet követően kerültek kapcsolatba a felkeléssel, amely azonban kimerült a menekülők üldözésében, ill. a furtai és szeghalmi jószágok elhajtásában. A huszártisztek napra pontos információkat tartalmazó jelentései, valamint a Károlyi-huszárok alföldi tartózkodásával kapcsolatos egyéb iratok viszont számos új, eddig nem köztudott adalékkal gazdagítják a Péró-lázadásról szóló ismereteinket.

177 SZALAY 1865. 15Z

86