Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)
A felkelés utolsó napjai és a huszárok visszatérése Gyulára
ba esett, a kuruc tábor élelmezésére szolgáló marhák nagy részét pedig a védők zsákmányul ejtették és beterelték a várba. Sebestyén ezután lemondott a további ostromról, és seregével a szomszédos Zaránd vármegyei Erdőhegyre vonult, hogy ott várja be Vértesiéket (14-16. kép). Gyula sikeres megoltalmazásáról Klósz Mátyás május 6-án részletesen beszámolt a Helytartótanácsnak, és leveléhez a kuruc pátens másolatát is mellékelte.117 Ez utóbbit a gyulai plébános mellett a vár védelmében is részt vett öt vármegyei és uradalmi tisztviselő hitelesítette. Egy ugyancsak hitelesített, május 18-ai példányon pedig Klósz Mátyásé mellett br. Orczy István, Beleznay János, Andrássy Zsigmond Csongrád vármegyei alispán, valamint Spissits Sándor hadnagy neve és aláírása szerepel. Az eredeti levél a mai napig nem került elő, azt (feltehetően a május 18-ai másolat készítését követően) Klósz átadta Orczynak, viszont arról, ill. a hitelesített példányról (példányokról) a későbbiek folyamán még számos további másolat készült. Külön érdekesség, hogy ezek egyikét éppen Spissits hadnagy küldte el május 25-én Károlyi Ferencnek (18. kép). A FELKELÉS UTOLSÓ NAPJAI ÉS A HUSZÁROK VISSZATÉRÉSE GYULÁRA A napokig tartó izgalom után Spissits hadnagynak először május 2-án jutott ideje, hogy Károlyi Sándor generálist is tájékoztassa a történtekről. Levele jól kiegészíti a három nappal korábban írtakat, akárcsak a május 4-én Károlyi Ferencnek fogalmazott második levele. Május 2-án az öreg Károlyinak is részletesen beszámolt a felkelés kitöréséről, valamint a Békésről történt menekülésükről. Spissits szinte minden levelében kiemelte, hogyha nem menekül időben Aradra, akkor a felügyeletére bízott katonaságnak legalább a fele - talán mindegyike - kurucnak áll, melyre nem is a kuruc117 Függelék, 13. sz. Az ostrom összefoglalásában leginkább erre a levélre támaszkodtunk, de ez volt a forrása Márki Sándornak is. MÁRKI 1893. 40-41. 64