Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

A békési század

„compániákkal” (századdal) nem terhelik a vármegyét. Klósz le­velét Károlyi Sándor szintén megkapta, mivel 1735. január 5-én írott válaszában a tábornok is megköszönte a vármegye kedvező hozzáállását, és sietett megnyugtatni a közgyűlést, hogy katonái a legkisebb kellemetlenséget sem fogják okozni.54 Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy bár Irinyi százada leg­alább fél éven át állomásozott itt, Békés vármegye területén nem folyt toborzás, de az időközben történt szökések pótlására sem fogadtak fel helyieket.55 Külön érdekesség viszont, hogy még de­cember folyamán Orbán János, Békés vármegye köztiszteletben álló esküdtje is ajánlkozott az ezredbe. Irinyi kapitányon keresz­tül magának kapitányságot, hasonnevű fiának pedig zászlótartói vagy legalább strázsamesteri rangot szeretett volna Károlyi Sán­dortól. Mivel az idős hadfiról a későbbiek során is szó esik majd, érdemes kicsit elidőznünk életpályáján. Orbán szolgabíró volt az 1700. március 29-én újjáalakuló Békés vármegyei tisztikarban. A Rákóczi-szabadságharc kitörésekor a kurucok elől Gyula várába szorult, és 1703 nyarán II. Rákóczi Ferenc névre szóló pátenst küldött be neki, amelyben „régi igaz magyarságára” hivatkozva ígéretet tett, hogyha feladja a várat, sem személyében, sem pedig vagyonában nem esik bántódása. Fia korábban gondolkodott is az átálláson, az egész függetlenségi harc alatt megmaradt a csá­szár szolgálatában. Hűségéért és szolgálataiért 1705-ben I. József aranyláncot küldött neki, amit az év őszén Erdély felé vonuló Herbeville marsall által kapott meg. Tetteit ugyan nem ismerjük, 54 Klósz Mátyás levele Károlyi Ferencnek. Gyula, 1734. december 22. Uo. Nr. 39240.; Károlyi Sándor levele Békés vm. nemesi közgyűlésének. Nagykároly, 1735. január 5. BML IV 4. 1. b. Közgyűlési iratok. 1735. Nr. 4. 55 A Csongrád vm.-i újoncok között ugyanakkor legalább két Békés vm.-i volt: a Hódmezővásárhelyen elszállásolt 29 újonc katona 1734. december 27-ei ki­mutatásában a 22 esztendős református békési Szentes György; az országból történt kivonulás során megszököttek 1735. augusztus 20-ai névsorában pedig a 23 éves nőtlen, református, szentandrási Dávid György nevével találkozunk. 28

Next

/
Thumbnails
Contents