Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)

Függelék

tette őket, tehát annak is inkább bátorságossabb üdőt nyújtatt Isten ő Szent Felsége a nem contrahálásra. Mert én ámbár nem contraháltattant a militiánkat, úgy alkalmaztottam s kormányoztam őket, hogy csak edgy sem szökett közülök, és a népet sem rémíttettem el az által, hanem mindedgyik megmaradandó volt, mert amint láttam a circumstantiákat, nem annyira éppen s teljességgel volt szükséges a contractió. Már pe­dig most annál is inkább nem szükséges, Istennek hála, mint hogy 9a praesentis a rácok Erdőhegynél azan táborozó kurucokat, szekerekkel magokat besáncolván, a rácok vagy 5 vagy 6 százat levagdaltak, úgy hogy kevés szaladatt el közűlök, s rabot is fogtak, kiket Aradra vittek be. A rácok aradiak voltak, mintegy ezeren, Isten tudja mi lészen, de nem gondolnám, hogy újobbítn szaporodhatnék, mert feles nép takaradatt utánnak minden felől, minden részekre. Valamint megírtam, ha csak csizmákat is kénék küldeni, mert mezítláb s mezítelenek is vannak. Andrássy Uramtól a lovakat megvettem, úgymint 22 numero, mind jó lovak, 32 forinton esset egy-egy, másként Excellentiád előtt lévén a szó, a bizonyos, hogy bennünket nem, hanem magát csalta meg, mert mert [!] sok ló közte nem csak 32 forintokat ér, de 40 s 50 forint, s még többet is megérnek, akárkinek paripának is némellyike beillik tiszt alá. Mást pedig, öcsétől, Nagy János Uramtól 34 forinton. Mindjárt val­lott kárt Vice Ispán Uram másfélszáz forintokat, ha consideráljuk, de én csak drágállom ő Kegyelme előtt a lovakat. Bár csak már a vacans tisztek s közkatonák portióinak felszedésiben szolgálna, akik ide assignáltattan<?k. Nacságod írna iránta ő Kegyelmének továbbra, pedig alázatosan Excellentiád kegyelmességiben ajánlván, maradok Excellentiádn^k, Nagy jó Kegyelmes Uramnak alázatos szolgája: Macskásy Farkas mp. Szentes, die 16ta May 1735. Spisics Uram levelit elküldettem, s Glósz397 Uramét. ír ő Kegyelme is, hogy írjak Excellentiádnak a mundur iránt és csizmák iránt, mert katanái zúgolódnak nagyon. Tart, hogy csoportonként el ne menje­nek. Én pedig 3 rabot fogattattam meg azok közül, mellyek Károlybítn 397 Klósz Mátyás. 159

Next

/
Thumbnails
Contents