Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)
Függelék
ja, hogy Excellewfzádnak is megírta. Hanem az elmúlt napokba« az tudva lévő tolvajok avagy rebellissek közűi tizenkettőt hoztak ide fogva, kik között az zászlótartójok is comprehendáltatik és sebben vagyon, nem is reménlik sebjébűl való kigyógyulássát.354 Ezek examináltatván, azt vallják, hogy ők jól lehet négy zászlóval voltak, de eleitől fogvást circit er csak százötvenen, s mindenkor Rákóczianum kuruc nevet viseltek magok közt, avval biztatván őket, hogy Rákóczy minden órán sokadmagával fogja őket secuwdálni. Minthogy penig mindenfelől ellenek támodtak és utánnak com«zendéroztattak, azért az fejektül elpártolván hazájokhoz recipiálták magokat, az mint is magok szomszédjaiktul megfogattatván, az ide való garnizonbéliektűl hozattattawak ide. Vallják azt is, hogy több magokhoz hasonlók felől nem tudnak, és semmi rácok sem conjungálták magokat vélek, a’ minémű edgynéhány ezer forintok elvétettek némely kereskedőktűl és vinwegyebéliektül, azt is ők cselekedték. Coripheussokwak szentandrássi bírót mondják, de az itten nem verificáltatik, hanem az törvény első bírájok, mint edgy hetven esztendős ember volt obristwachtmaistérek, az ki is szolnoki militia által agyon lövettetett,355 az mássodik törvény bírájok ugyan Szént Andrásrul kapitányok volt, s magok is nagyobb részint, s mindnyájan magyarok onnand valók voltak.356 Illyenképpen én sem tar[í]hatok a’ szerencsétlenségtűi, mindazáltal vigyázok magamra, és Isten segedelmével holnap hajnal előtt megindulván Excellenízad parancsolatihoz alkalmaztatom magamat. Excellewízad arendatorjával, Bor Mártonwyal bővségessen beszéllettem, az ki is azt mondja, hogy mivel az regzmew- tek«ek pénzek nem lévén, rész szerint Tekintetes Gilányi,357 rész szerint penig Pestvármegyei regz'mewtbéli liverántjainak, zsidóknak azon lovakat, az kiket Excellenííádnak jelentett volt, eladta, de ha tudta volna 354 Az öcsödi Lévai Györgyről van szó, lásd a tanulmányban írottakat. 355 A hír valótlan volt, az egykorú források - elsősorban a tanúvallatások eredmé- nyei - gyakran összetévesztik a felkelők főstrázsamestereként (őrnagyaként) szereplő Vértesi Mihály szentandrási bírót az ugyancsak bíróságviselt bátyjával, Györggyel. Vértesi György egyébként nem vett részt a mozgalomban, és később is betöltött bírói tisztséget Szentandráson. 356 Minderre nézve lásd a tanulmányban leírtakat. 357 Br. Ghillányi János huszárezredes, aki ugyancsak 1734-ben kapott engedélyt huszárezrede felállítására. 143