Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)
Függelék
alatt voltának. Kétség kívül megértvén, hogy ellenek insurgáltanak, magokat az erdőségre akarják recipiálni, az hol is sok ideig lappangván tol- vajságokkal nagy alkalmatlanságokat okozhatnak, igen hasznos lészen vala eleinte ezen gonoszt mindjárt in herba suffocalni. Báró Orczi Uram circiter 2000 magával ellenek indulván, mivel a Bűngösdnél circiter 900 rácságot táborban lenni megértett, ellenségnek vélvén őket, míg nem recognoscáltatta, Túrnál táborban mulatozott. A debreczeni had pedig mindenütt nyomokon menvén, ezen rácság miatt majd szerencsétlénül járt, ellenségnek ítéltetvén. A debreczeniek is hármat, kik a táborokra puskaport és ónat vittek volna, elfogtak, de értetlenségből más commandónak adták és magokat a’ rácokkal conjungálták. Nem kétlem, az itt fogva való rossz embernek egész fassiója eddig Excellentiáddal communicáltatott, már vannak közülök vagy 17ten fogva, két hadnagy is. Valamire való ember edgy sincs közöttök, edgy berettyóújfalusi embert ma examináltatván, referálja, hogy ő a táborokon volt, és magyarokból, oláhokból állanak, tatárok [!] is volnának közöttök. Szeghalomban és másutt is valamennyi kaszát találtak, mind megvették, és a kiknek fegyverek nem volt, azt visszaszegezték. Mondatott generalissokat, Pérót is, mint mondják, detentióban vették, de ő ki akar mosdani ezen tumultusból. Úgy beszéllik, hogy Gyulát is kérték volna fel literatoire, ha fel nem adják, még a gyermekek is karókban száradnak meg, onnan Várad alá szándékoztak volna. Még ennyi elment nép közül csak edgy is bizonyost nem reportált; annyira megrémült a föld népe, hogy sokan, az kik hová tudták, magokat recipiálták. Kívántam volna ha örvende- tesebb occurrentiákkal udvarolhattam volna Excellentiádwdk, adja Isten jó kimenetelét. Posta Mester Diószegi Sámuel Uramat tegnapelőtt eltemeténk, szegény öreg Váczi János Uramat pedig ma temetjük. Magamat ezzel Excellewízad kegyelmességében továbbra is engedelmesen ajánlom, s maradni kívánván Érdemem felett való Nagy Jó Kegyelmes Uramwztk Excellentiádnak alázatos örökös hív szóigája: Baranyi István mp. Debreczen, lOaMaji 1735. 140 R